Kategória: Uncategorised

BABONÁK

 

BEVEZETÉS OKOSOKNAK ÉS HIVŐKNEK

 

"A babona vén, évszázados fája minden népnél megtalálható. Még korunkban is lépten-nyomon szembetaláljuk valamelyik ágával magunkat. A magyar nép tudatában nagyon mélyen vert gyökeret, és a babonák ellen viselt egyházi és világi hadjáratok máig se tudták onnan kipusztítani.

 Pedig a babona a józan ész megcsúfolása. Szinte lelki betegségig fajul némelyeknél. A babonát, amely lényegében nem más, mint oktalan hit, se a tudomány, se a vallás tételeivel nem lehet igazolni, mint azt egyesek szeretnék.

 Tévedés lenne azt állítani, hogy a babona csak a tudatlanok, a műveletlenek lelkét pusztítja. Hiszen számtalan uralkodóról jegyezték fel a krónikák, hogy hitt némely rejtett dolgokban. Nemcsak a századokkal előttünk élőkről vannak adataink, de tudjuk, hogy a Hohenzollernek vagy a Habsburgok is hittek a babonában. II. Viktor Emánuel olasz király egy évig nem vágta le a kisujjáról a körmét.

 Hogy honnan származik a babona? 

Erre egy a felelet: az ősidőkből. A régi vallások mind a babonán nyugodtak. De nem szándékunk a világ sokféle népének ezer meg ezer babonájával foglalkozni, elég rengeteg a magyar föld népének lelkét rágó babonák száma is.

 

Vegyük hát sorba őket.

 

A magyar nép babonasága is a régi vallásból fakadt. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de mégis így van, a nép, a tanyák, a falu lakói megőrizték még eme évezredes múltú babonás históriákat. Szájról szájra, apáról fiúra szállt valamely babona némelyik családban. De még a katolikus vallásban is vannak oly jelenségek, amelyeket a babonás fantáziájúak könnyen kiaknázhatnak. Például a jó és bukott angyalok történetét, a bibliának azt a részét, ahol őrzőangyalokat és ördögöket említ. Meg azután az a sok csoda, amelyeket a szentek és Jézus vittek véghez. Itt egy pillanatra meg kell állnunk, hiszen ez a szó: csoda, nagyon bő fogalmat zár magába, a rajongó minden általa nem értett természeti tüneményt csodának vél, viszont a tudós, a fizikus vagy hipnotizőr egészen mást tart a csodáról.

 

Mi tudjuk, hogy manapság nem történnek már csodák, de mégis hiszünk bennük, hisz a vallás parancsolja. A tudatlan viszont még ma is lesi a csodákat, és mivel ezek már megszűntek, hát ő maga, a fantáziája segítségével, gondoskodik róla, hogy legyen.

 

Nézzük, mit mond a Babonák Könyve."

 

Jegyzet

 

Két kéz írta az Álmoskönyv második részét, a Babonák Könyvét.

 

Az egyik kéz dolgozott fényes napvilágnál, amikor a kőművesek az ő sokablakú, téglából és malterből való házaikat építik, amikor a pincék bolthajtásait falazzák, és a tetőt ráhúzzák arra a nagy ürességre, amelyet padlásnak neveznek. Napvilágnál rótta a papírost a fénylő toll és a fénylő tinta, amikor a nádasoknak nincs hangjuk a szélben, a baglyok alusznak a romfalakban; lidércet nem látni az ingoványon, a vénasszonyok unokáikat dajkálják, vagy az orsót pörgetik, és világosan látjuk az ács munkáját, amint a közönséges deszkából kaput, kerítést ácsol. Napvilágnál íródtak a "jegyzetek" felett található sorok, amikor nem halljuk a magasból a vándormadarak kiáltását, a temetőkben nyugalom és unalom van, a Gellérthegy közömbösen áll a Duna felett, belátni a legsötétebb szobába és kutyaszorító utcácskába is. Nappal: amikor nincsen rejtelem, a szobában nem pattog a régi bútor, a falban senki sem sóhajt, közömbösen lobog a láng, az esőnek kopogása legfeljebb untat, a hulló hópehelynek fehér színe van, az ajtók nem nyöszörögnek, és a kéményben nem öklendezik az öregember. Mosolygunk, ha régi kalendárium kerül a kezünkbe a polcról, fejcsóválva olvassuk az ódon könyvek babonaságait, a kuruzslás könyveit, az álmoskönyvek badarságait és az egykori boszorkánypörök históriáit. Szelíd szörnyülködéssel forgatjuk Varga János Babonák Könyvét, amelyet 1877-ben 300 forintnyi díjjal jutalmazott a magyar orvosok és természetvizsgálók egyesülete, amelynek adatait "sok évi fáradsága" révén gyűjtötte össze a tudós szerző, és amely könyv forrásmunkánk.

 

A másik kéz - a "jegyzeteket" író kéz - éjszaka dolgozott az íróasztalnál. Éjjel, amikor különös hangokon szólal meg a sziget alatt elkanyarodó Duna, tótul, németül, csehül beszélgetnek egyes hullámok; a Vágból jöttek vizek, amelyek romba dőlt várak, ördög szántotta hegyek, százesztendős legendák, boszorkánymesék világából hoznak postát; a víz felett futó szél éjfél tájban hirtelen megszólal, emberi hangon jajgat és kiáltozik. A romfalból kiröppen a bagoly, és huhogásával riaszt. Mintha valami végzetes közlendője volna, amint körülrepdesi a régi épületet. A régi bútorok megreccsennek, mintha egy láthatatlan vendég telepedne rájuk. A padláson láncot csörgetnek a futkározó egerek. A pincében helyét változtatja egy korhadt gerenda, mintha egy bezárt öregember keresné a szabadulást. Az ablakok mögött árnyak leskelődnek. Kívülről próbálgatja valaki a kilincset. A tűz aluszékonyan pislog, mintha a kéményből fújdogálna egy jeges lehelet. A túlsó parton, Óbudán éjfélt ütnek az órák, és az ember behunyja a szemét, midőn a téli fák között tomboló vihart hallgatja. Mily sötétek lehetnek most az országutak, amelyek mellett feszületek állnak, és amerre a hontalan útonjárók, láthatatlan arcú vándorlók, céltalan kóborlók elhaladnak! Mily panaszos hangon süvít az éji szélben a magányos akácfa, amely alatt kétségbeesett bolyongók megpihennek, mielőtt felkötnék magukat! Mit beszél a pusztai kútágas, amidőn az éjfél fekete felhői, mint fenyegető szörnyek elrobognak a magasságban! Mily rejtelem a táncoló lidércláng a nyírségi nádasokban, ahová gyermekkori szemem tapadt egy falusi ház kis ablakából! A nádas, amely felett vércse vijjog, és benne a bölömbika búg, fodros, kétségbeesett felületével háborgó tengerként vonaglik, míg a messzi vadvizek felett a villámsugár lecsap egy árva nyírfába! Mily vad, emberfeletti hangjai vannak a téli förgetegnek, amely az utazó kocsiját kíséri az országúton, mily keserves sírás hallatszik a keresztutaknál, mily névtelen félelem remeg az erdők mélyében! Ki az, aki elátkozott lélekként kiált az ágasokról a faluvégi udvarházak környékén! Ki az, aki madárijesztő alakjában hadonász karjaival az őszi alkonyatban! Miért más hangja az esti szélnek a temetők környékén; miért olyan félelmetesek a vén fák a régi temetőkben; miért ijedünk itt meg az éji madár zajától, a falevél csörrenésétől, sírkő fehérlésétől, fejfa árnyékától! Miért van oly különös fénye a messzi pásztortűznek a rengő pusztai éjszakában! Miért hallunk másvilági hangot a csecsemő éjféli sirámában! Miért felejtjük szemünket az újhold sarlóján, amely vérpirosan kel a nádasok felett! Mit tud a szélkiáltó, hogy az időt megjósolja; mit tudnak a hosszú tél elől városokba vándorló egerek; mit tudnak az elhalkuló fák, amikor a vihar még messzire van? Régi szélmalmok körül miért oly különös az este, ahonnan a denevérek, halálfejes lepkék előszállanak? Kopár mezőkön, ahol nem terem más, mint bogáncs meg szamártövis, ki jár ködös éjfélen? Miért zendül fel néha a szél, mint a bűvös vadász kürtje mély erdős völgyekben, holott a tetőn mozdulatlanok a fák?

 

És a szerelemnek hány különös körülménye van, amelyet józan ésszel fel nem mérhetünk, csak rejtelmes éjjelen, amikor Poe hollója károg gyertyavilágunknál! Ha a mindennapi szabályok valóban érvényesek volnának, csúf, fogatlan, zöld hajú férfiak sohasem kapnának világszép feleséget, és ráncos vénasszonyok deli fiatal férjet. Pedig e szabályoknak az ellenkezőjét láthatjuk lépten-nyomon, ha körülnézünk a szerelmesek világában. Hány ragyabunkó ölelget piros menyecskét, akiért daliák szíve vére csepeg! Hány öregedő asszony nyergel meg inas lábszárával hetyke ifjút, akin nem fognak szép hölgyek bűbájai! Honnan van az, hogy asszonyok után messzi tájakról vissza-visszatéregetnek férfiak, nem tudnak elfelejteni egy kancsal szempárt, tengerzöld tekintetet, egy görbe mosolyt, holott az asszonyok derékon alul mind egyformák! Honnan van az, hogy könnyelmű férfiak után nők késő öregségükig oly melegséget éreznek a szívükben, hogy lángba borul az arcuk a gondolattól! Mi van az öregek vén fa módjára meggörbült alakján, göbös ujján, szélmarta arcán, pókhálós szemén, hogy gyakran veszekednek utánuk a fiatalok! Mi van egyes asszonyok hangjában, hogy azt meghallani veszedelem; mi van a hajában, hogy azt megérinteni tűzveszély; mi van a ruhadarabjában, inggombjában, gombostűjében, hogy évekig őrizgetik a férfiak! Milyen az a perc, amelyben egy józan nő őrülésig megszerelmesedik! Milyen gőz száll a földből, amely elkábítja a mély, komoly férfiakat némely nő közelében, amely férfiak aztán a legnagyobb bolondságokra is hajlandók! Mit esznek a vőlegények menyasszonyuk asztalánál, mit hagynak hátra messzire elutazott férfiak hideg ágyukban, hogy az asszonyok mindvégig hűségesek maradnak! Mi van a párnában, hogy a rajta nyugvó fej szerelemről álmodik! Mi van az ajtónyikorgásban, a szarka tarkabarka csergésében, a kéményből göndörödő füstben, hogy előre megmutatja a szerelmes közeledését! Mit tud a hegyével megálló olló és a zúzmarás ablak abrakadabrája?

 

Bár napközben nevetünk a babonákon: azok körülvesznek bennünket minden lépésünkben, anélkül hogy tudnánk róluk. Szerelmesek, álmodozók, esti tűzbe nézők, ólomöntők, lucaszékcsinálók, időjárásra és álomra figyelmezők mindig lesznek a világon, amíg az emberi lélekből ki nem hervad a képzelet virága. Ne vessük meg a babonásokat. Ők azok, akik a mindennapi élet szürkeségét a maguk primitív költészetével megszínezik.

 

*

 

A BOSZORKÁNYOK

 

A boszorkány minden nép babonájának főalakja. A legtöbb nép vén, csúnya asszonynak tünteti fel, rengeteg hatalmat és erőt tulajdonít neki.

 

Megronthatják az embert, betegséget, járványt idézhetnek, az állatokra dögvészt hozhatnak, kiszíhatják a föld zsírját, és szárazsággal vagy jégesővel sújthatnak egész vármegyéket. Ők magukat mindenféle állattá változtathatják, különösen fekete kakassá vagy macskává, de ugyanezt meg tudják csinálni bárkivel. Éjjelente pedig seprűnyélen a Gellérthegyre repülnek, ahol az ördögökkel vigadnak.

 

Bár Kálmán király törvénnyel mondta ki, hogy boszorkányok nincsenek, mégis Mária Terézia idejében volt az utolsó boszorkánypör az országban.

 

Akire ráfogták, hogy boszorkány, azt megégették. Szegeden volt esztendő - két-háromszáz évvel ezelőtt -, hogy ötven-hatvan embert égettek el.

 

A boszorkánypörök hátramaradt irományaiból tudjuk, hogy még azokat is megégették, akikre egy ilyen kínpadra vonszolt szerencsétlen azt mondta, hogy látta a gellérthegyi boszorkánygyűlésen. 1728. évben egy német tudós járt Szegeden, és az a frankfurti újságban azt írta, hogy voltak napok, amikor tizenkét boszorkányt égettek meg egyszerre. Sőt magát a város bíráját is elégették, mert az egyik boszorkány, akit a bíró elítélt, látta őt a boszorkányok között. Szinte nevetséges, de így volt. A legfurcsább, hogy ezek a szerencsétlenek, ha látták, hogy úgyis végük, a legfurcsább badarságokat beszélték összevissza a bíróság előtt, mivel látszólag megerősítették a boszorkányok létezéséről való hitet. Büszkén hirdették, hogy őket hiába égetik meg, mert az ördög a mátkájuk, az úgyis megmenti őket, és akkor aztán jaj lesz mindenkinek.

 

A hiszékenyek és gyávák hittek nekik, és egész jó megélhetést biztosított utóbb a boszorkánykodás. A krónikák feljegyezték, hogy nem egy boszorkány házában találtak néha arannyal és ezüsttel telt fazekakat, amelynél élénkebb bizonyítékot a babonaság mellett képzelni se lehet. Tehát a félrevezetettekből egészen gondtalanul éltek a boszorkányok egészen addig, amíg meg nem égették őket. Még a mai napig vannak emberek, akik hisznek a boszorkányokban.

 

Jegyzet

 

Én farkasfogat hordtam a nyakamban tízesztendős koromig, nem is bántottak a boszorkányok. De volt egy ismerősöm, aki egész életében küzdött a boszorkányokkal. Minden pénteken megnyomta a boszorkány, pedig böjtös ételt evett.

 

Ismerősöm szerint a boszorkány gyakran változtatta alakját, hogy fel ne ismerhesse.

 

Néha találkozott vele csúf öregasszonyként, aki idegen házakban az ablak mögött bolhát fogdosott. A bolhát kidobta az ablakon, ismerősöm fejére. Ismerősöm már előre tudta, hogy éjszakára a banyához lesz szerencséje. Máskor látta a boszorkányt patak partján ruhát mosni, messziről öreg fűzfának látszott ő, amely a vízre ráhajol, csak ismerősöm közelében vette fel egy kövér, fiatal menyecske alakját, aki kendője alól úgy villogtatta a szemét, mint egy vadállat. Mezítelen combjai körül habot vert a víz, és mindig férfifehérneműt mosott. Bizonyosan olyan férfiakét, akiket bűbájával a másvilágra kergetett. A kancsal szemű boszorkány rendszerint kimenekült a vízből, midőn ismerősöm alaposan megközelíteni akarta, és olyan hangot hallatott, mint a szélkiáltómadár, midőn eltűnt a kertek alatt. De találkozott vele ismerősöm igen ifjú hajadon alakjában is, akinek olyan sűrű, nagy haja volt, hogy a fésű nem fogta, a szeme olyan mély volt, mint a tengerszem, csak a szája körül játszadozott valamely mosoly, amely hasonlatos volt a boszorkányéhoz. Ismerősöm gyakran elkóborolt e hajadon után, mert azt remélte, hogyha asszonnyá teheti: megszabadul a hajadon bűvös hatalmától. Idegen házakban, poros padlásokra, kísérteties szélben búgó pusztaságokra, panaszosan nyögő erdőkbe, beomlott szélmalmokba, keresztutakra, város végi árkokba csalogatta el ismerősömet a hajadon iránti vágyakozás. Holdas éjjeleken felkelt ágyából, és ment ki a szabadba, amerre a holdfény rézsútosan mutatta az utat. Valamely rejtekhelyen meg is találta a szép arcú boszorkányt, amint a haját fonogatta. Ezen találkozások rendszerint azzal végződtek, hogy ismerősöm életveszélybe került. A boszorkány hajlékony ujjait nyakára fonta, és lassan, hatalmasan összeszorította a torkát, miközben meredt szemében egy közelgő boldogság képe ült. Arca eltorzult a gyönyörtől, míg ismerősöm fuldokolva kapkodott levegő után, és csaknem szörnyet halt az ijedtségtől. Mindig hálát adott Istennek, ha a bevégzetlenül maradt szerelmi kalandból, az ártatlan hajadon karmaiból ép bőrrel menekült haza, és az imádkozástól megkönnyebbült.

 

Végre a boszorkány egy igen ártatlan arcú, fiatal nő arcát öltötte fel, ismerősöm nem is sejthette, hogy gonosz boszorkánnyal van dolga, aki feladatává tette élete megrontását. Feleségül vette az ártatlan arcú hajadont, és azt hitte, hogy ezzel örökre megszabadul a lidérctől.

 

Ámde az első éjszakán az ifjúasszony bevallotta, hogy ő senki más, mint az öreg, csúf banya, a kancsal menyecske, a pusztai hajadon, akinek haját a fésű nem fogja. Bevallotta, hogy ő már századok óta él, és tetszés szerint változtatja az alakját. Szerepelt már a szegedi boszorkánypörökben, amikor vízpróbának vetették alá, mert elszívta a férfiak erejét, teljesen tehetetlenné tette őket. A vízpróbát szerencsésen kiállotta, lemerült a Tisza fenekére, s percekig maradt a mederben. A vízpróba után a mérlegpróba következett. Amíg a társai, a többi boszorkányok alig nyomtak egy-két latot a mérlegen, és testi súlytalanságukkal bebizonyították boszorkány voltukat, ismerősöm felesége összejátszott a mészárosmesterrel, aki a mérleget kezelte, és hetven fontot nyomott. A legvégső volt a tűzpróba, amelynek az álboszorkányok mindig szívesen vetették alá magukat, míg az igazi boszorkány irtózik a tűztől, mert az halálát okozza. Ugyanezért ismerősöm neje szerelmével megvesztegette a szegedi bírót, egy vén ló képében megejtette a bíró szerelmét, amiért is a bíró szabadon bocsátotta, s ő elrepülhetett piszkafáján a Gellérthegyre.

 

Ilyen és hasonló mesékkel mulattatta ismerősömet az első és a következő éjszakákon az ifjúasszony, amint más asszonyok testi és lelki bájaikkal, tudományaikkal, szerelmi praktikáikkal, gonosz tapasztalataikkal szokták bolondítani a férfiakat. Ismerősömmel elhitette neje, hogy minden bajában megsegíti, soha el nem hagyja, és ha engedelmesen viseli a nyerget, amelyet minden éjszaka a hátára vetett: alkalmas időben rejtett kincshez juttatja.

 

Ismerősöm, aki annak előtte életvidám, dalos, tréfakedvelő férfiú volt, házasságában elkomorodott, otthon ülő, barátokat kerülő, túl mogorva kedvű ember lett, aki sohase mozdult felesége szoknyája mellől. Miután neje megtiltotta neki a boritalt, titokban látogatta a pincét, ahol egyszer halva találták.

 

Más ismerőseim is tudtak a boszorkányok létezéséről, különösen a reménytelen és boldogtalan szerelmesek, akik városvégi korcsmák, borházak tétlenségében töltötték napjaikat, és szemüket a földre sütötték. Tudok férfiakról, akiknek erejét úgy megkötözte egy-egy nő, hogy más asszonyszemélyre még csak nem is nézhetnek szemükkel, nemhogy bármiképpen incselkednének az asszonnyal, akit a teremtő a férfiak incselkedésére teremtett. Tudok férfiakról, akiknek álomban szívgörcsük támadt, ha egy bizonyos asszonnyal álmodtak. Csak keserves zokogás és köhögés könnyítette nehéz fájdalmaikat. Tudok férfiakról, akiket csonttá aszaltak bizonyos asszonyok, szárazbetegséget oltottak beléjük, megfosztották mindennemű tehetségüktől, akik saját árnyékukként bolyongtak a világon. Tudok férfiakról, akik mindent, becsületet, nyugalmat, életpályát, tisztes atyafiságot feláldoztak egy nő kedvéért, és a tömlöc négy fala között sem tudnak másra gondolni, mint örökösen arra a nőre, akinek rabjai lettek. Tudok férfiakról, akiknek eltorzul az arcuk, a szívük, a lelkük, midőn egy-egy asszony megbabonázza őket, hajuk, foguk idő előtt kihull, szomorú vénségükben selypítve mondják a bűbájos nevét.

 

Ezért én hiszek a boszorkányokban, bár tőlük csak összesen húsz esztendeig szenvedtem, mert gyermekkoromban farkasfogat akasztott a nyakamba jó anyám.

 

*

 

A KÍSÉRTET

 

A babonás hit azt tartja, hogy a holtak, ha valamely munkájukat itt a földön nem fejezték be, vagy valakivel haragban voltak, akkor visszatérnek néha éjféltájban a sírból, de kakasszóra ismét vissza kell menniük. Rendszerint fehér lepelbe burkoltan szokták ijedős vénasszonyok őket látni, és hallják zörögni a csontokat. Legalább így mondják. Magyarországon némely városnak külön házi kísértete van. Így például Lőcsének a fehér asszony, akiről Jókai Mór regényt is írt.

 

Különben a hazajáró lélek minden nép babonájában feltalálható, csak a zsidónál hiányzik.

 

Újabban spiritiszta alapon szokták a babonás emberek a hazajáró lelkeket meginterjúvolni, ami nem egyéb a 19. század babonájánál.

 

Jegyzet

 

A kísértetekben csak az nem hisz, aki még nem látott kísértetet.

 

Én hallottam a kuvikot vén eperfákon megszólalni egy délelőttön, kutyánkat behúzott farokkal a kapu körül vonítani, mikor szegény apám haldokolt. Én láttam Misleyt, a szomszédot a kertek alatt járni, midőn már tíz esztendeje eltűnt, és az özvegye másodszor is férjhez ment. Ha nem is Misley volt az ősz ember, de nagyon hasonlított rá. Szakasztott úgy pipázott, rövid, apró pöffenetekben, mint a megboldogult. Jártam holdfényes éjjeleken a városon kívül, ahol tudvalevőleg a temetőből jövő halottak leüldögélnek az árok szélén, és térdeiket állukhoz húzva várják a kakasszót, amíg visszatérhetnek sírjukba. Hallottam sok-sok mesemondást kísértetekről, amelyeket bölcs öregasszonyok adtak elő, akik már lemondván a szerelemről, csupán betegségek gyógyításával, ifjak nevelésével foglalkoztak. Ültem csendes éjszakákon szobákban, amelyekben nagyokat roppantak a bútorok, midőn a kísértet ott járt-kelt, helyet foglalt a régi karosszékekben, hideg leheletére megborzongott a tűz a kályhában, a falióra kihagyott egyhangú tiktakolásában, az ablakon koppant valami, a padláson lánccsörgetés hallatszott, a szekrényben megmozdultak az ócska ruhák, a pincében legurult ászokfáiról egy régi hordó, a szél bedúdolt a kéményen, az ajtózár pattant, régi könyvek leestek a polcról, és bizonyos helyen felnyíltak, a függöny lengett, és a holdvilágos udvaron végigment egy árnyék, amire a kutyák veszettül ugattak. Hallottam a keresztútnál éjfélkor fütyülőt, mintha gyűrűs zsidó közeledne, hallottam mozdulatlan pusztai kutakat megcsobbanni, láttam kiivott vizespalackot, amely este telve volt. Hallottam, hogy pásztorok tüzénél őszi éjszakákon néha helyet kér egy öregember, aki hajnal előtt úgy eltűnik, mint a köd. Láttam andalgó macskát hirtelen elmenekülni a háztetőről, cincogó egeret lyukába bújni, hegedülő tücsköt hallottam hirtelen elhallgatni az éjféli csöndben. És láttam álló vízen megjelenő és elmúló árnyékokat, amelyeknek eredetét nem tudni. Gyermekkoromban öreg udvarházban laktam, és öregedő éveimben ugyancsak egy vén udvarházban ütöttem fel tanyámat, ahol a szél zúgása, jajgatása, mesemondása emberi nyelven hallatszik, a holdvilág a fák hegyére telepedik, ködbe borul a folyó, messze eltávolodik Buda, éjfél van, a kísértet végigmegy a szigeten...

 

Vajon csakugyan örökre meghalnak a holtak?

 

*

 

GARABONCIÁSOK

 

A garabonciás is előkelő személy a babonások előtt. Apja maga az ördög, anyja meg a boszorkány, aki valamelyik gellérthegyi kirándulása után hozta a világra. Így tartja a néphit.

 

A garabonciás rendesen forgószél képét ölti magára, vagy mint jégeső jelentkezik. Vagy egyszerű szegénylegény, aki végigkoldulja a falut, és jaj annak, aki kérését megtagadja. De rendszerint megismerik szürke köpenyegéről, amit még a mai napig is felleghajtónak neveznek egyes vidéken.

 

A garabonciás sárkányon vagy tátoson (nem táltos) lovagol. Ezt ugyan még nem látta senki, de így képzelik.

 

Jegyzet

 

A garabonciást mindenki látta, aki faluhelyen lakott. Madártoll van a kalapjánál, százesztendős csizma van a lábán, deres szakáll verdesi az állát, a köpönyege ezer folt, és a tekintete mindig jókedvű, mintha valami nagy titkot tudna, amiért örökké mosolyoghatna. Nagyon meghálálja, ha valahol éjszakára szállást adnak neki. Mesemondással fizet a jótékonyságért. Csodálatos színeket, hangulatokat, meseképeket olt be a hallgatók szívébe, minden országot és minden embert ismer. Mikor hajnalban útra kél, egy láthatatlan kis tojást felejt a zugolyban, amely tojásból egy csodálatos szép madár támad. A hosszú mesemondások, képzeletek, álmok madara. Mintha álöltözetű királyfi lett volna, aki fejedelmi ajándékkal fizetett a vendégszeretetért.

 

*

 

TÁLTOSOK, MEGVÁLTOTTAK VAGY CSERÉLTEK

 

A táltosok meg a váltottak áldozatai a babonáknak, szerencsétlen-nyomorék csecsemők, akik vagy hat ujjal, vagy vízfejjel, vagy valamely más testi fogyatkozással születtek. Leginkább azonban a foggal született csecsemőket illetik e megbélyegző névvel. Ezeket a szerencsétleneket még a családjuk is gyűlöli. Apja, anyja rossz szemmel nézi, mert azt tartja róla, hogy a boszorkány gyereke, akit az odacsempészett az igazi helyébe. Elhalnak ezek a gyerekek, hiszen senki a világon nem törődik velük, még a szülők is halálukat kívánják, de néha megesik, hogy egy-egy felcseperedik, ez aztán az egész falu gúnyának és ütlegeinek célpontja. Szegény táltosok, ezek a babona áldozatai. A szomorú az, hogy még máig sem lehetett a népet e babonájából gyökeresen kiábrándítani.

 

Jegyzet

 

Ennek a babonának megint csak az asszonyok az okai, akik különben is minden babonának okozói e földi világban.

 

Életem egy korszakában, midőn éveimet (egy régi udvarházban) fiatal és öreg nők társaságában töltöttem, szomszédasszonyok elbeszéléseit hallgattam, óbudai varrónők száján át értesültem a világ eseményeiről, fiatal cselédlányok mondogatták el álmaikat, tapasztalt kenőasszony intett mértékletes életre, nők gyengédsége, danája, mesemondása, furcsa okoskodása hallatszott a korán besötétedő téli délutánban a kályhatűz duruzsolásával együtt, kártyát vetettek, divatlapot forgattak, könyvbe írott recepteket olvasgattak, különös mondanivalójukkal megtöltötték a képzeletemet - ebben az időben igenis hallottam, hogy van váltott gyerek. Az óbudai Duna-parton találják meg minden esztendőben, mégpedig azon a helyen, ahol a hajógyár és kikötő végződik, gyepes dombok, homokos buckák, kisvárosi házak, girbegurba mellékutcák szegélyezik a Dunát. Rendesen egy vén, rozsdás arcú, veres karikás szemű, Darapcsik névre hallgató hajós szedi fel a talált gyereket, miután anyja nem merte csak a folyó partjáig vinni. A Darapcsik gyermekei töltik meg a lelencházakat. Olykor hercegi fehérnemű, koronás pólya, selyem fejkötőcske jelzi, hogy a gyermek a gazdagok bölcsőjében született. Nemegyszer pénzesboríték fekszik a talált csecsemő mellén. (Ezektől a borítékoktól olyan tüzes a hajós arca.) Máskor csak rongyos ruhácska, madárijesztőről való kacat burkolja be a süvöltő, őszi szél elől a gyermek testét. Néha már a Duna szürke hullámai vették hátukra a talált gyermeket, akinek sírása (a hidegtől és a magánytól) keservesen hangzik a néptelen partok felé. Messze még a Lánchíd, ahol a rendőr áll... Ám Darapcsik meghallja még a korcsmában is a gyermeksírást, rövid nyelű evezőjével, mint sánta ember a mankójával, sürgősen kocog a víz hátán az úszó csomag után. A vén hajós a jajgató gyermekkel már körülbelül harminc esztendő óta járja az óbudai partokat. Megtörtént már, hogy suhogó dáma bolyongott alkonyattal az óbudai homokbuckák között, és kétségbeesett tekintettel várta vissza a víz hátáról a vén halászt. Darapcsik nem tud se magyarul, se tótul, valami alig érthető nyelvet beszél, amelyet tán a halaktól tanult. De mindig megérti ezeknek a könnyes szemű, lelkiismeretfurdalástól sápadt ajkú úrihölgyeknek szótlan panaszát. Megnyugtatja őket a maga nyelvén, és tovább csónakázik a titokzatos, nagy vízen.

 

*

 

A LIDÉRC

 

A babona azt tartja, hogy a lidérc a rossz szellem szolgája, vagy maga a gonosz. Alakja a bolygótűz, az a kis kékes láng, amely a mocsaras vidéken, ott, ahol földbe temetett állati testek rohadnak, szokott éjjelenként fellobbanni - a természet törvénye szerint. De a babonás nem engedi a maga lidércét. Azt őneki hiába magyarázzák, hogy a kékes lángocska miképpen keletkezik, ő lidércnek hiszi azt holta napjáig. A kukorékoló tyúk a másik alakja a lidércnek. A satnya aprójószág is lidérc a szemében, és azokat kivégzi. A jószág fejét a küszöbre teszi, és baltával elüti a nyakát. Ha a fej kifelé esik, az jó jel, de ha a szobába hull vissza, akkor vigyázni kell, mert egy éven belül tűz lesz a házban.

 

Jegyzet

 

A nyíri nádasok között láttam a lidércet.

 

Akkor még állottak azok a névtelen vadvizek, amelyeknek partján napokig mehetett a szekér a tengelyig érő sárban. A hold felhők mögött bujdosott, és az őszi éjszakában nagy magasságból hallatszott a láthatatlan vadludak kísérteties kiáltása. A nádas megremeg éjfélkor, mintha maga is megijedne a kísértetektől, amelyek mélyein ébredeznek. Hányszor haladt előttem a lidérc az ingoványon, mint egy éjjel járó búbospacsirta, amely tüzet hord a hátán. Futott a lidérc, mikor már majdnem beértem. Kék lángja úgy csalogatott, mint a halál, e hosszú utazás végleges célja. Eltűnt, majd felbukkant. Árnyak mozogtak körülötte - tán a kincsásó parasztok vagy nádi betyárok. Előjött a ködből és sötétségből, amikor egy falusi ház ablakából nézegettem az őszi estét, és szomorú gondolatoktól lehorgasztottam a fejem. Feltűnt váratlanul az éjféli útban, és titkokat ígért, mint egy csalfa asszony. Mindig megremegtem, ha megláttam; mindig valamely jeladás volt ő változatos életemben; sohase múlt el történés nélkül a napom. Bizonyos, hogy a véletleneknek, a meglepetéseknek, a katasztrófáknak és nagy szerencséknek nincs közük az emberek normális életéhez. Amilyen csodálatos és kiszámíthatatlan a következő perc, a fátyolba burkolt holnap, a beláthatatlan jövő, a mély sötétségbe takart emberi sors: - olyan ismeretlenek a jelek, amelyek sorsunk jobbra vagy balrafordulását előre jegyzik. Csak akkor hihetnénk a bölcsek és okosak cinizmusában, babonamegvetésében, ha ők legalább tudnának valamit a jövendőről. De még csak annyit sem tudnak, mint a kártyavető cigánylány. Addig, amíg a legbölcsebbek sem mondhatják meg sorsunkat, ne bántsuk az ártatlan lidércet, amely mindig meglep, megijeszt, ha ködös éjszakákon szembejön velünk az országúton, de eseménytelen, szürke életünkben szeretjük őt valamely kedvező jeladásnak tekinteni. - Újholdkor lidércet látni ma is szeretnék, mert ez bizonyosan friss pénzt jelent.

 

*

 

ÚTONJÁRÓK

 

A babonás nép különösen szereti a fantáziáját borzasztó és megfoghatatlan dolgokkal foglalkoztatni. A népmesék legtöbbje teli van rémes szörnyekkel, kísértetekkel, járkáló, sírjukból kikelt holtakkal és elátkozott hercegekkel. Csupa olyan alak, akivel még senki sem találkozott, és nincs olyan, aki meg tudná mondani, hogy ki gondolta először őket.

 

Ilyen mesés alak az Útonjáró. Rendesen egy csontig aszott vén koldus, akire aztán ráfogják, hogy már egyszer el volt temetve. Az ilyet aztán üldözik, elzárják előtte erszényüket, hogy a szegény ördög tényleg hamarosan a sírba kerül.

 

Útonjáróknak azért nevezték el ezeket a szerencsétleneket, mert senki se látja őket pihenni, folyton járnak faluról falura, és a babona szerint, ahol megpihennek, ott meghal valaki.

 

Jegyzet

 

Aki sokat utazik kocsin vagy gyalogszerrel, az már találkozott vele. Vannak olyan emberek, akik valamely titokzatos, érthetetlen okból nem tudnak egy helyben megmaradni, hanem egész életükben ide-oda vándorolnak; mennek, anélkül hogy valaki hívná őket, beállítanak falvakba és városokba, ahol senkit sem ismernek, barangolnak országutakon, amelyeken azelőtt sohasem jártak, meghúzódnak konyhákban, istállókban, csűrökben, ahol a napszállat éri őket. Látni őket kukoricások mellett heverészni, gödrökben tanyázni, vándorcigányok közelében üldögélni, mindig menni északról délnek, keletről nyugatnak. Az ő lábuknak nincs semmi se messzire, az ő gondolatvilágukban a legmesszebb városok egymás közelébe kerülnek. Nem felejtik el, ha valahol jól bántak velük, viszont a rossz bánásmódot is megjegyzik. Emlékeznek az ebekre, amelyek megugatták őket, a haragos hajdúkra, akik reájuk förmedtek, falusi kóterekre, amelyből a holdat nézegették. Útközben, bolyongásaikban felszednek mindenféle babonaságot, amelyet alkalomadtán egy falat kenyérért vagy egy jó szóért továbbadnak. Tudnak mindent gyógyítani, és ezerféle hazugság, mesemondás, nóta van a tarisznyájukban. Olykor mulatságos emberek, hogy napestig el lehet hallgatni őket útszéli csárdákban vagy a szekér kasfarában, ahová útközben felkéredzkedtek. Máskor ok nélkül megszöknek a napszámból, amellyel a jószívű gazda megkínálja őket. Nem tudják, hol születtek, hány esztendősek, megszokták a rabbilincset, mint az esős időt. Éjszaka, midőn a kutyák veszettül ugatnak, elmegy az úton járó a falu alatt. És ha véletlenül még fiatal a legény, néha egy lányszívet is cipel a tarisznyájában.

 

*

 

A SÁRKÁNY

 

Ma már kevés kárt okoz, de régente egész országok féltek hatalmától - a babona kedvenc alakja. A hétfejű és kilencfejű szörnyeteg kizárólag fiatal szüzekkel táplálkozott, és annyi kincse volt, hogy az egész földet megvehette volna rajta.

 

Néha még ma is kísért a sárkány.

 

Ha egy vidéken kiapadnak a kutak, azt mondják, hogy sárkány költözött beléjük, az itta ki a vizét. Ilyen esetekben fiatal lányokat eresztenek a kútba, akik nemegyszer az életükkel fizetnek a nép babonájáért. Meghalnak az ijedtségtől. Az 1870-es években még az újságokban is megjelent az a hír, hogy egy vénasszony sárkányt látott egy felsőmegyei falu határában egy barlangba osonni. A falu egy hétig éjjel-nappal talpon volt, míg aztán vasvillákkal felfegyverkezve a mondott barlang felé indultak, ahol találtak is - egy vadmacskát.

 

A sárkányok különben, a babona szerint, nagyon el vannak foglalva a kincsőrzéssel, mert tudvalévő, hogy ez a legfőbb hivatásuk. De a sárkány gyakran otthagyja a kincsét, és csak néhány lelket hagy ott, akik, ha netalán avatatlanok közelednének a kincshez, hangos jajgatásukkal két vármegyéből is visszahívják a sárkányt, aki ott is terem egy-két pillanat alatt.

 

Ezek a rejtett kincsek már nagyon sok embert fosztottak meg a józanságától. Egy egész könyvet írt egyszer egy ügyes csaló ezekről a kincsekről és a módról, hogy miként lehet birtokukba jutni.

 

Német nyelven jelent meg a könyv, de magyarra is lefordította valaki, és ötven meg száz forintot kért érte a hiszékenyektől a múlt század közepén. A könyv szerint Dáriusz és Salamon király rengeteg kincse mind a földben van elásva, és ezek felkutatásának módjára tanítja meg a könyv a hiszékenyebb parasztokat.

 

Különben, hogy a könyvnek mentül nagyobb legyen a keletje, egy szerzetes szerepel a szerzője gyanánt, és hemzseg a latin szavaktól, amivel eléri a szerző, hogy legalább imponál a tudatlan olvasónak.

 

Jegyzet

 

Régi figurája a babonáknak, mi csak gyermekkori meséinkből emlékezünk rá. Mély vízmosású völgyekben, amelyeknek sűrűségébe nem lát emberi szem: lakott a sárkány, de sajnos, mi már nem láthattuk. Az én jegyzeteimben csak annyi van a sárkányról, hogy vénasszonyokat neveznek így, akik semmiféle kincset nem őriznek.

 

*

 

A CSODÁKRÓL

 

Ma is hallunk még néha csodákról, amelyek itt-ott estek. Néha a Szűz Anya jelenik meg egy babonás parasztasszony előtt, vagy valaki azt álmodja, hogy a pincéje falán Veronika képe festődött. Az ilyenek persze telebeszélik aztán az egész falut a velük esett csodával, úgyhogy szentek lesznek idővel, ami szintén jövedelmező foglalkozás.

 

Az is megtörténik néha, hogy valaki egy erdőben látja meg Szűz Máriát. Persze, a dolognak híre fut. A hívő lelkek meg messzi falukból is odazarándokolnak, hátha nekik is megjelenik Szűz Mária.

 

Hát még akkor, ha - mint a múltban történt - forrás fakad a sziklából, amelynek gyógyító ereje van. Ez a közönséges természeti jelenség nemegyszer támaszt maga körül templomot, amelyet az egyház emel, korcsmát, amit rendszerint egy élelmes ember építtet, aztán kész a zarándokhely. Így keletkeztek a régi búcsújáróhelyek és azok csodái, ami természetes is. A buzgó népen erőt vesz a rajongó hit és vak bizalom a búcsúk csodatévő ereje iránt. Így tesz csodákat ma az Isten a természet képében.

 

Jegyzet

 

A fentebbi sorokat egy hitetlen kéz írta, míg én igenis, hiszek a csodákban; életünk, egészségünk, épségünk, nem boruló elménk: a csodáknak láncolata. Csak gondoljunk földhözverő bánatainkra, mosolygásra változott vad kétségbeeséseinkre, gyötrelmes nyavalyáinkra: amelyekből kiláboltunk! Gondoljunk a máriapócsi országúton vezeklő búcsúsokra, a magtalan asszonyokra, a nyomorékokra, a gyógyíthatatlan betegekre, a rút sebekkel borítottakra, a tehetetlen férfiakra, a bénákra és reménytelen szerelmesekre, akiket évenként meggyógyítanak a magyarországi zarándokhelyek. Hová menjen az, akin már se patika, se doktor nem segít? Aki búcsúzik életétől, teng-leng, mint az őszi falevél, mosolygást többé nem ismer az arca, öröm elköltözött a szívéből, a szerelemről csak emlékeiből vagy hallomásból tud? Hová menjen, akit az élet úgy porba sújtott, hogy egyenesen többé nem állhat meg, fejét nem emelheti fel, szíve megroskadt?

 

Magyarország gazdag a csodatevő helyekben. A búcsújáró-templomok fülkéiben nemhiába függnek az otthagyott mankók, a kövér viaszgyertyák egy-egy meggyógyult szívet jeleznek. Bizony nem járna századokon át az ájtatos nép napi járóföldeket, ha ez eredménytelennek bizonyulna. Hiszen már ott kezdődik a csoda, hogy a betegek és öregek megteszik a hosszú utakat, amikor az ágyukból is alig kelhetnek fel.

 

Sokan hagyták betegségüket Máriapócson, Besnyőn és a többi szent helyeken, amikor Mária napja elkövetkezett. Sok meggyötört, ronggyá lett ember, asszony tért vissza a fehér országúton onnan, és kezdett új, boldog életet. Századok messziségéből hangzik a búcsújárók zsolozsmája, száz esztendők mutatják a hitetleneknek a megtérés és boldogság útját. Hegyekké nőhetett a bűnök sokasága, amelyektől az igazhitűek megszabadultak, és befejezték álmatlan éjszakáikat, kínzó betegségeiket, reménytelen fájdalmaikat.

 

Prédikálhatnak a bölcsek, amit akarnak. A föld népe nem mulasztja el Mária napjait. Ha majd öreg leszek, és visszaemlékezéseim miatt nem hunyhatom le a szemem a hosszú éjszakákon: egy augusztusi napon Pócsra gyalogolok, lehetőleg egy öregasszonnyal társulva, és gyertyát gyújtok Máriának, hogy engedje meg elfelejteni mindazt, ami odáig történt...

 

*

 

A RAJONGÓK

 

A vallásos babonák sok embert már a tébolyodáshoz, az őrültekházába vittek. De milliókra megy azoknak a szerencsétleneknek a száma, akik megállottak a lelki betegség feleútján, s mint hülyék tengődnek a nép irgalmán.

 

A tébolydákban mindig látni oly szerencsétleneket, akik magukat pápának vagy Jézusnak, Máriának, Megváltónak vagy Istennek képzelik. A világot akarják rendszerint elpusztítani vagy megváltani. Csodákról beszélnek, amelyeket ők végeztek, mások meg a mennyek országáról - ahol gyakran járnak. A múlt század közepén egy vallásosságába elvakult szerencsétlen a saját fiának nyakát vágta el, mint a bibliában akarta Ábrahám fiát az Istennek áldozni.

 

Szerencsétlenek, akik minden csekélységből már csodát látnak. Istenes dolgokról, vallásról, hitről beszélnek folyton, mennybéli intelmeket hallanak állandóan, önmagukat kiválasztottaknak képzelik. Hetekig éheznek, letépik magukról a ruhát, mert Isten így parancsolta nekik.

 

Van köztük olyan, aki az ördögtől megszállottnak képzeli magát. És ezeket nem lehet soha rögeszméjükből kigyógyítani.

 

A szabadságharc leveretése után - amikor az ország a legkeserűbb megpróbáltatásoknak volt kitéve - egy egész csomó ilyen vallásos vezeklő volt, aki az ország bűneiért vezekelt. Ilyenek voltak: a t-i meztelen asszony, a híres topáni éhező takács, és különösen nagy híre volt a szegedi ördöngős lánynak. A t-i meztelen asszony húsz évig feküdt egy szalmazsákon, pokróccal letakarva, a falu végén roskadozó házában, és az ura mutogatta az odazarándoklóknak egy kis pénzért, kegyes adományért - így szebben hangzik - feleségét, akinek teste húsz év óta nem tűri a ruhát. Míg aztán a csendbiztos bekísérte mind a kettőt a vármegyeházára, de akkor már tűrte az asszony, hogy felöltöztessék.

 

A topáni éhező takács, mikor a mestersége befagyott, beállt búcsúvezetőnek. Aztán úgy beletanult a csodákba, hogy végül rajta is kiütött a szent élet.

 

Panaszkodni kezdett, hogy nem ízlik neki se étel, se ital, a jó emberek próbálták felingerelni elpetyhüdt ínyét, de a takács csak nem akart enni. Persze, a dolognak híre ment, jöttek mindenfelől az emberek ízletesebbnél ízesebb ételekkel, de a takácson nem segített semmi. Csak ült a házában, és kis szentképeket ajándékozott látogatóinak emlékbe. Cserébe persze szívesen vette, ha néhány forintot dobtak a mellette álló perselybe.

 

Egy csúnya, esős, őszi napon, amikor nem is gondolt rá, hogy búcsúsok kereshetnék föl, szörnyen leitta magát.

 

Mikor aztán jöttek a búcsúsok, úgy találták tökrészegen. Így lett vége az éhező csodának, aki a világ bűneiért vezekelt.

 

A szegedi ördöngős lány, az már vallási mániákus volt. Vallási őrjöngő volt, és ezenkívül még a nehézség is gyötörte. Persze, a jámbor emberek azt hitték, hogy az ördög szállta meg.

 

Már kislány korában istenes Katuskának hívták. Folyton a templomban tartózkodott. Aztán a sok ájtatoskodással a lány meg a szülei a nehézkórt gondolták gyógyítani, persze minden siker nélkül. Órákig hevert néha önkívületben, ilyenkor sírt, imádkozott, káromkodott. A baj mindig jobban úrrá lett rajta, s ekkor a lánynak egy csodacsengettyűt kerítettek, amelyet Rómából hoztak a pápa áldásával, s ezután, ha rohama volt, ezzel a csengővel csengetett. Ebből a babonások olyan nagy esetet csináltak, hogy hetedhét vármegyéből jöttek az istenes asszonyok, hogy segítsenek a lány baján, mert az orvost nem engedte magához. Magukkal cipelték minden búcsúra, míg aztán nyoma veszett.

 

Jegyzet

 

Egy régi mondás tartja, hogy minden asszony megszépül, mikor imádkozik. A regényírók, mesemondók tudják ezt, és a templomot a férfiszívek veszedelmes helyének jegyzik a térképeken. Hátha még azt tudja az ember, hogy érte imádságot mondanak a bolthajtás alatt!...

 

Imádkoznak drága, gyönyörű ajkak, a leghatalmasabb Úr pártfogásába ajánlanak szegény férfiakat, forró fohásszal emlegetnek nevet, amelynél szeretettebb nincs a Kárpátok alatt! Valóban: csak szerencse kísérheti annak az embernek a lépteit, akiért egy asszonyszív buzgón imádkozik a templomban. Tudják ezt azok, akik nagy veszedelmeken, megpróbáltatásokon, kalandos utazásokon mentek keresztül. Tudják ezt azok, akik a tömlöc szalmáján reménytelenül várták a holdsütést, akik nehéz betegségben, elhagyatva forgolódtak ágyaikon, akik rablók és gyilkosok kezébe kerültek, akik csatákban a fülük mellett hallották elsüvölteni a golyót... Asszonyok imádsága nélkül még a lábukat is elveszítenék a férfiak.

 

Csak ne bántsuk a vallásos nőket, nélkülük olyan sivár volna életünk, mint az okoskodó férfiak azt megfosztani szeretnék minden örömteljes reménységétől.

 

Ki építené karácsony adventjében a Luca-széket? Ki kelne fel vaksötét, hóförgeteges decemberi hajnalon, hogy lámpásával a térdig érő hóban a rorátéra menjen? Ki látogatná a gyönyörteljes éjféli misét? Ki üldögélne a kék délutánok álmatag litániáin? Ki látná Máriát könnyezve a szentképeken? Ki tartaná meg a kántorböjtöket, a pénteket, a nagyböjtöket? Ki örvendezne virágvasárnap szentelt barkájának? Ki várná búzaszentelő boldog vasárnapját? Ki vetne keresztet a kenyérre a szelőkéssel? Ki szenteltetné meg a jó ízű sonkát és tojást húsvét napján?

 

Ha nem volna vallásos, istenfélő nő, ha nem volnának rajongók, akár hiába írnák fel a sekrestyések a három királyok nevét a szemöldökfára farsang kezdetén, akár hiába húznák meg hajnalonként és alkonyatonként a harangozók harangjaikat, akár hiába vinnék haza az Úr szent testét az óvatos asszonyok, hogy a ládafiába zárják... A férfiak előbb-utóbb elfelejtenék vallásukat az élet gondterhes tennivalói között. Mindig kemény kenyeret ennének, mert az nem kelne meg gonosz asszony keze alatt, aki a kenyeret szentmise idején dagasztotta. Nem látnák többé a vérző szüzeket, akik bizonyos napokon Krisztus öt sebének helyén (ahol Megváltónkat megszurdalta a lándzsa, a szög és a töviskorona) vérezni kezdenek. Árvizek, aszályok, háborúk, járványok idején nem tünedeznének fel azok a megszállottak, akik megsegíthetik az embereket. A középkor sohasem múlik el. A harangok csengésében, a keserves zsolozsmákban, a fájdalomteljes életben: kinyílik a vallásosság minden szenvedésért kárpótoló világa. Hová meneküljenek az emberek, ha már a hitüket is el akarják venni? Ne bántsuk azokat a babonákat, amelyek a hitélettel vannak összefüggésben.

 

*

 

A KINCSÁSÓK KÖNYVE

 

Az alábbi sorokat a Babonák Könyvében találtam:

 

"A kincsásók könyvének teljes címe ez: Fő kényszerítése minden léleknek avagy lelkeknek, akik a levegő-égben, földön, vízben, akárhol ők vannak; úgyhogy azoknak egy szempillantás alatt meg kell jelenni, és az emberek kérése szerint cselekedni. Ezen könyvecske szerzője tisztelendő Páter éberhardus, Bavariában, Engelstadt városában."

 

Varga János, a Babonák Könyve írója látta két szemével a könyvet egy öreg vándorlónál, ezért viselje ő a felelősséget az alábbiakért.

 

A kincsásók könyve szerint Dáriusz és Salamon királynak borzasztó kincsei vannak a föld gyomrában. (Dáriusz kincse után egy oláh kecskepásztor útbaigazítása nyomán az osztrák kormány két pionírszázaddal kutatott a Hunyad megyei havasok között 1857-ben.)

 

A föld belseje nem tűrné a kincseket, kilökné gyomrából, ha az ördögök, közöttük Terophile, a kincsőrző főszellem, nem őriznék a kincseket.

 

A kincs a föld gyomrában időnként tisztítja magát: lángot vet nagypénteken és Szent György éjjelén.

 

Az igazi kincskeresők tehát e nevezetes éjszakákon lesbe állnak, többnyire akasztófák helyén vagy keresztútnál. S jól megjegyzik azt a helyet, ahol lángot láttak fellobbanni. Szentelt krétával és tömjénnel kört vonnak maguk körül, mert Terophile tüzes paripákon, vaskocsikon nyargal ily éjszakán, és mindenkit elgázol a szent körön kívül.

 

A kincsásó társaságnak hét tagból kell állni, köztük egyik anyjának hetedik gyereke, mert csak ő emelheti fel a kincset.

 

A kincsásás éjfélkor kezdődik, miután a legközelebbi ház ablakára egy egész sült csirkét helyeztek el a kincsőrző számára.

 

A mester (a társaság feje) kezdi az ásást hét ásónyommal. A többi utána ugyancsak hét ásónyommal. Közben igen halkan Szent Kristóf imádságát kell mondani.

 

Ásás után bevonulnak egy szobába, ahová nem láthat be idegen szem, és a földre (pádimentumra) kört rajzolnak, beleírják János, Lukács, Márk és Máté evangélisták nevét, Adonaiét, Jézusét, az alphát, az ómegát, a thétát, és kezdetét veszi a szertartás, kelet felé fordulva.

 

A kincsásók a kör közepére állnak, és végigimádkozzák a könyv összes imádságait. Kezdődik az imádság a 68. zsoltáron, aztán következik egy evangélium, amelynek eleje így szól: "Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala."

 

Aztán jön a "hétlakatú szentlélek imádsága", más néven: "a hét mennyei zár", amelyben a "Nagy Adonai"-hoz, "Emánuel nagy úristenhez" és "Szabaóth nagy istenhez" folyamodnak a kincsásók.

 

Ezután végre megidézik Terophilét, a kincsőrző szellemet. Így:

 

- "Hallod-e, Terophile! én téged esküdtetlek a mindenható Isten nevére, a Jézus Krisztus szent vérének kihullására, az apostolok, kántorok és konfesszorok, szüzek és özvegyek érdemeinél fogva, hogy te itt azonnal jelenj meg, szép és tetszetős ábrázatban, minden ijesztgetés, zörgés, rémítés, csalárdság és ámítás nélkül, s hoz nekem azonnal ötszázezer darab aranyokat, tallérokat, forintokat jól elkelő Ferdinánd korabeli pénzből. Karbunkulusokat, klenódiumokat, smaragdusokat; s azokat tedd le minden ijesztgetés nélkül."

 

Ezután még nyolc Mária-imádság mondatik, napkelet felé fordulva. S imádságok elhangzása után Terophilénak meg kell jelenni a kívánt dolgokkal.

 

*

 

A KURUZSLÓK

 

A szegény ember, ha valami baja volt, a legritkább esetben ment orvoshoz, megrögzött bizalma mindig a javasasszonyokhoz, kuruzslókhoz vezette, s ez nemegyszer életébe került a jámbornak.

 

Tán az egyik ok volt, hogy a ráimádkozás, kifüstölés olcsóbb volt, mint a patika. Pedig a fél font szalonna vagy szakajtó liszt, amibe a kenegetést a kuruzslók számították, sokszor több pénzbe került.

 

No meg a szégyen. Ez az ósdi, beteges hajlam, amivel még ma is sokan viseltetnek némely betegségük iránt. A kuruzslónak persze csak hasznára volt ez, amelyet igyekezett mentül sikeresebben kiaknázni.

 

A kuruzslók személye körül mindig a homály, titokzatosság lebegett, amelyet mesterségesen támasztottak.

 

Csodatévő ősszüleik voltak, tőlük nyerték tudományukat, vagy boszorkány ősanyjukra hivatkoztak, ami csak jobban emelte a tudatlanok előtt értéküket.

 

Százesztendős juhászok, csontig aszott anyókák sorából kerültek ki a kuruzslók, akik mindenféle kotyvasztékkal és füvekkel gyógyítgatták a hozzájuk forduló parasztokat.

 

A kuruzslók legveszedelmesebb fajtája az angyalcsinálók. Bűnbe esett fiatal lányok, akik tiltott szerelmük gyümölcsét szerették volna eltüntetni, számtalan esetben életükkel adóztak vétkükért. A Dunántúlon különösen pusztítottak az angyalcsinálók, ahol a meggazdagodott parasztok, hogy a föld ne forgácsolódjon több kézre, nem akartak egy gyereknél többet.

 

De számtalan azoknak a betegségeknek a száma, amelyet a közhit szerint csak a kuruzslók tudnak gyógyítani.

 

Jegyzet

 

Amikor még csak kirurgusok, borbélyok, kuruzslók és kenőasszonyok őrködtek a magyar életére: a temetői fejfákon senki se adta alább kilencven-száz esztendőnél élete hosszúságát. Ezek a nagy étvágyú, nagy természetű magyarok a betegséget is oly könnyen elviselték, mint bármely istencsapást. Kétszer-háromszor házasodtak. Már az én nagyapám is elmúlt hetvenesztendős, amikor új asszonyt vett a házhoz. Kilencvenkét esztendős korában betegedett meg először komolyan, és halálos ágyán az volt a teendője, hogy törvényes házasságra lépjen egy asszonnyal. Szinte olyannak látszik messziről a régi Magyarország, hogy az emberek örökké is eléldegélhettek volna, ha nem járnak télen disznótorba (gyomorelrontás miatt), vagy nem fagynak meg boros fővel a szánkón, mialatt elbóbiskoltak.

 

A kirurgus eret vágott, ha igen nagy volt a baj, s ettől meggyógyult mindenki. A kenőasszony megpiócázta a páciensét, ez is használt. A borbélyok remekül húzták a fogakat. És a kuruzsló meggyógyított minden betegséget, amelyet a többiek nem tudtak.

 

Egy bizonyos Szirákiról, aki az én gyermekkoromban a leghíresebb kuruzsló volt, valahol már írtam. Sziráki (de más Sziráki sem) nem ijed meg semmiféle betegségtől. Mindenre tud valami orvosságot. Lyukas veséjű embereket tartott életben például az óbudai asszony teájával, régen halálra ítélt mellbajosoknak nyújtották meg életüket a kuruzslók, fél lábbal sírban lévő embereket ráncigáltak vissza e világra. Beszélhetnek a bölcsek, cinikusok, amit akarnak: doktor lehet mindenki, akinek diplomája van, de a kuruzsláshoz (hogy valaki megélhessen a mesterségéből) az kell, hogy a kuruzsló gyógyítani is tudjon. Olyan kuruzslót a bolond sem keres fel, aki csodálatos gyógyításaival nem szerzett magának hírnevet. Miért jártak Szirákihoz a harmadik vármegyéből is a betegek? Bizonyosan nem a szép szeme kedvéért - csúf, toportyánképű, száraz emberke volt -, hanem mert értett a csudatételhez. A másvilágról visszaráncigált beteg a legjobb dobos. Esztendők kínzó nyavalyájából kigyógyult ember nem pihenteti a száját. Ágyhoz, szalmazsákhoz nyomottak, amikor a kuruzsló javaslatára talpra állnak, elevenen hirdetik, hogy az orvostudománynál van valami felsőbbrendű hatalom: a kuruzslókba vetett hit és a természetes gyógymód, amelynek nyitját ezek a titkos emberek valahonnan tudják.

 

Ők ismerik jelentőségét a füveknek, zsályáknak, vadvirágoknak. Az ő patikájuk a nagy természet, amely a beteg kutyát is megtanítja arra, hogy milyen fűvel gyógyítsa magát, csak az emberek előtt titkolódzik. Az ő tudományuk a tapasztalatokon alapszik, amely emberöltőkre nyúlik vissza a múlt időkbe: amikor még az emberek boldogok és egészségesek voltak. Az ő mesterségük oly titokzatos, mint a bráminok és fakírok művészete, amelynél még napjainkban is csak tapogatódzik az európai tudomány. Vakok botorkáltak a téli síkságon az egykori Szirákihoz, holdkórosokat hoztak újholdkor a befagyott Tiszán át csengős szánon, keserves falusi szekéren tarka dunyhák alatt érkezett meg a hideglelős parasztgazda, selyemruhás menyecskék súgták meg titkaikat, amelyeket orvosnak sem mertek bevallani, komoly, mély, nagy hatású polgárok doboltak ujjaikkal katonamarsot a kuruzsló asztalán, harapós szűzleányok vicsorgatták fogukat, hervadt kis parasztok nézték elgondolkozva a lábuk nagyujját... Sziráki gyógyított mindent. Néha bezáratta a megyei főfiskus a tömlöcbe, akkor a rabok egészségét hozta rendbe.

 

Bár igen sokat köszönök a jó orvos uraknak, akik többször életben tartottak, mégis: ha egyszer öreg, gazdag ember lehetnék, vénségemre a jó szakácsné és a kenőasszony mellett tartanék házamnál egy mindentudó kuruzslót is, aki átlépetné velem a holdsugarat a harmatos fűben, ha lidércnyomásom volna, ráimádkozna kelésemre, megszabadítana a hidegleléstől...

 

*

 

SZERELMI BÁJITAL

 

Ez is a kuruzslók specialitása. A megigézéshez, az elbolondításhoz van erre szükségük a szerelmes parasztlányoknak és -legényeknek. Kedvesük italába vagy mosdóvizébe kell önteni, hogy használjon. Gyakori eset, hogy ilyen bájitallal megitatottak belepusztultak a kuruzslók kotyvalékába.

 

Jegyzet

 

Tedd a kezed a szívedre, olvasó, és gondold meg, hányszor adtad volna be az italt azoknak, akikbe céltalanul, a legkisebb reménység nélkül szerelmes voltál! Mily jó lett volna, ha szemük felragyogna, szívük feldobogna, karjuk kitárulna! Ki nem gondolt már a babonás kőrisbogárra, amikor hiába intézte ostromait?

 

*

 

ERŐLEKÖTÉS

 

A kuruzslók másik gyártmánya, amely arra szolgál, hogy valamely boldog házasságban élő férfi vagy nő erejét megkösse. Magzattalanná tegye házasságukat. Rendesen a férfi régi szeretője vagy a menyecske elhagyott kedvese szokott vele kedveskedni. Így tölti ki bosszúját.

 

Jegyzet

 

Ehhez a babonához nem kell kuruzsló, tudnak róla a költők, gyóntatópapok és szerelmesek. Rendszerint valamely titkolt szerelmet jeleznek, amelyet az ember még önmagának sem merészel bevallani. Hűtlen szeretők, keserves csalódások, éjjeli álmatlanságok, fogcsikorgató vágyódások okozói ennek a jelenségnek. Ismeri minden férfi, akit a legnagyobb szerelem közepette faképnél hagytak; ismerik az éjszakajárók, a veres karikás szeműek, borospohárba nézegetők, a kertek alatt bolyongók, a madárijesztővé váltak. Mindennapi dolog. Elmúlik magától, mint a nátha. Egyszer majd elmegy valaki a bús férfi szemei előtt, akinek láttára hirtelen, csodálatosan elfelejti minden eddigi búbánatát. Az okos kuruzsló - legjobb ilyenkor a tapasztalt vénasszony - legfeljebb gyorsíthatja a gyógyulást.

 

*

 

A MÉHMAGZAT UJJA

 

Egyike a legszörnyűbb babonáknak. A néphit szerint az anyaméhből kivágott magzat ujja úgy világít éjjel, mint a gyertya, de csak annak, aki kezében tartja, más nem látja.

 

A híresebb haramiáknak - a babona szerint - volt ilyen gyertyájuk.

 

A kisgyermeket a kuruzslók nagyon sok babonára használják. A kisgyermek szíve, nyelvecskéje több varázsszernek főalkatrésze, a halott gyermek ingének is nagy erőt tulajdonítanak a kuruzslók.

 

Jegyzet

 

Régi középkori babona. Minden babonáskönyvben elsőrangú szernek ajánlják. Napjainkban a városi nők viselnek bundát, amely úgy jön létre, hogy a még világra nem jött ázsiai bárányt nyúzzák meg. Breitsvancnak hívják. - Az én jegyzeteim szerint különös jelentősége van a bal kéz gyűrűsujjának, amelynek hidegedése, szinte különválása jegyzi az élet közelgő befejezését.

 

*

 

HALDOKLÓK KÖRÜLI BABONÁK

 

A kuruzsló nemcsak a betegeket kínozza halálra, hanem még a haldokló mellől sem tágít.

 

Száz meg száz babonás tanácsot ád, mint kell a haldoklót a halálra előkészíteni.

 

Ilyen babona, hogy a paraszt, ha látja, hogy a haldokló végső órája közeledik, akkor kifekteti ágyastól a haldoklót a mestergerenda alá hosszában, hogy könnyebb legyen a kimúlása. Aztán körülállják, a beteg kezébe égő viaszgyertyát nyomnak, és elkezdik mondani a "vívódók imádságát", kényszerítik a beteget is, hogy mondja velük a kegyes imát, amelyben a legfőbb óhaj az, "hogy adjon az Isten neki csöndes kimúlást".

 

Jegyzet

 

A halál a legnagyobb babonaság.

 

Megjelenése mindig ünnepélyes, választékos, nagyobb pillanata az életnek, mint akár a lakodalom. Nem csoda, hogy az ember nagy jelentőséget tulajdonít rongyos kis élete elmúlásának, hisz egyebe sincs.

 

A haldokló bevallja titkait, és talán e titkokra aspirálnak azok, akik ujjongó szívvel, nagy megkönnyebbüléssel üldögélnek a haldokló körül: mert a halál most az egyszer még nem őket választotta.

 

Minek vinné magával titkait a haldokló a föld alá? Hisz ott már semmi hasznát nem veheti a befalazott kincseknek, a régi körtefa alá elásott pénznek, a rablott, lopott orgazdavagyonnak! A haldoklás e földi élet siralomháza, amikor megtörik a legnagyobb bűnös is, és szabadulni szeretne a lelkén fekvő terhektől. A haldoklók vallomásaiból tudódnak ki elfelejtett régi bűnök. A haldoklók mondják meg a boldog élet titkát, mert hiszen ők már látják, hogyan kellett volna élni. A múlt század titkait, amelyeket még Ráday csendőrlegényei sem tudtak felderíteni, a haldoklók vallomásaiból tudjuk. Dúsgazdag pesti és dunántúli családok vagyonának eredetét világosította meg egy végét járó zsivány megjegyzése. Mélyen a föld alá dugott holttestek és pénzek kerültek napvilágra az utolsó óra lelkiismereti szavától.

 

- Ne búsulj utánam - vallották meg néha az asszonyok is a magukét -, mert nem érdemlem meg.

 

*

 

HARANGOZÁS AZ ÉGI HÁBORÚ ELÉ

 

Ennek a babonának az a tévhit az alapja, hogy az emberek a közelgő viharfelhőket harangkongással vélik szétoszlatni. A harangozás azonban rendszerint ellenkező hatással van a viharra. A harangkongás által keletkezett légrezgés utat nyit a felhők jégterhének.

 

De megritkítja a felsőbb légréteget, a villanyterhes levegőből ezáltal nagyon gyakran csap le a villám, éspedig rendesen a toronyba.

 

A tornyon lévő érckereszt és a harang ércanyaga a legkitűnőbb villámcsalogatók.

 

Jegyzet

 

A viharon áthangzó harangzúgás megnyugtatja az emberek lelkét, mikor recsegnek a ház eresztékei, üvöltenek a kémények, őrjöngve sikolt a szélvész. Könnyebben megy az áhítatos imádkozás is, midőn harangszó foszlányai verődnek fülünkbe. A vihar alatti remegés, amely előveszi a legerősebb szívet is, vigasztalást lel abban, hogy helyén van az öreg harangozó.

 

Ez a babona is olyan, mint a többi régi babona: az ember közelebb érzi magát őseihez e babona gyakorlásával. Így harangoztattak a nagyapák, dédapák és talán ugyanazon harangkondítás vitte a vigaszt, bátorítást félő szívükbe, amely harangkongást mi is hallunk.

 

Az ember sohasem szakad el őseitől, bármily okosnak, felvilágosultnak véli magát. Lehetetlen nem hinni, hogy őseink többet tudtak az élet titkaiból, mint mi; hisz a múltak ködén át úgy látszik, hogy csupa megelégedett, egészséges ember élt Magyarországon, aki leggyakrabban elérte a száz esztendőt.

 

Az öregek rendelték a harangozást, ők tudták, miért - tehát csak harangozzanak tovább a régi harangokkal, amelyek oldalán megzöldültek az évszámok és kegyes fejedelmek, jószívű püspökök, vagyonos borkereskedők nevei, akik egykor e harangokat Isten dicsőségére öntették.

 

*

 

AZ ASZTALTÁNCOLTATÁS

 

Ez a babona Amerikában született, minálunk a szabadságharc leveretése után nyert talajt, amikor az emberek minden eszközt jónak láttak a szomorú idők pillanatnyi elűzésére. Az asztaltáncoltatás vagy szellemidézés abból áll, hogy egy kis faasztalkát, amiben vasszeg nincs, körülül néhány "hivő".

 

A kezüket az asztalra helyezik gyengén, s úgy tartják várakozva, míg az asztal megmozdul, s az egyik lábára erősített irónnal földre tett papirosra mindenféle érthetetlen dolgot rajzol, amit aztán ki-ki úgy magyaráz, ahogy akar.

 

A másik módja az asztaltáncoltatásnak a következő: a hivők itt is körülülik az asztalt, kezüket gyengén ráhelyezik, s az egyik lassan elkezdi mondani az abc betűit. Az asztal aztán egy betűnél megmozdul, s ezt így folytatják mindaddig, míg az valamely megholt - mert rendesen ezek szoktak az asztalkákon keresztül a földiekkel érintkezni -, a társaság előtt ismeretes ember nevét leírja. Annak aztán mindenféle kérdéseket adnak fel, melyekre a szellem néha felel, néha nem. Az ilyesmivel nagyon el lehet szórakozni. A világháború alatt soha nem tapasztalt becsben álltak ezek a kis táncolóasztalkák.

 

A szellemidézésben nagyon sok tanult ember is hisz, ami persze nem zárja ki azt, hogy közönséges világcsalás, hiszen amint már hangsúlyoztuk, a tanult emberek között is nagyon sok a babonás.

 

A szellemidézés is Amerikából indult ki. Spiritisztáknak hívják hivőit. Társaságot alakítanak, s úgy bolondítják egymást. Elvük az, hogy a lélek él, tehát lehetséges megholtak lelkét idézni. Miután a léleknek nincs alakja, sem olyan beszéde, amit a földön élő ember megértene, gondoskodtak olyan emberről, aki megérti a szellemek nyelvét. Ezeket médiumoknak hívják.

 

Ezt aztán a sötét szoba közepére ültetik, hogy másvilági álomba merüljön. Aztán megidézik a lelket, aki rendszerint meg is jelen. Ha nem jelen meg, azt azzal magyarázzák, hogy egy hitetlen van a szobában. Ha az idézett lélek megjelenik, kérdéseket intéznek hozzá, amelyekre a lélek a médium útján válaszol.

 

Ennek a babonának napról napra több hivője akad, s a spiritiszta-társaságok száma állandóan emelkedik.

 

*

 

KÁRTYAVETÉS

 

A kártyavetés babonája is sok embernél talál hitelre, külön erre a célra készített kártyából szoktak jósolgatni faluról falura járó cigányasszonyok hiszékeny parasztlányoknak. Néhány hatosért megmondják, hogy férje szőke lesz-e vagy barna, és hány gyereke lesz. Boldog lesz vagy boldogtalan, hosszú vagy rövid életű.

 

Milyen számot tegyen meg a lutriban, hogy nyerjen, szóval mindazt meg tudják jósolni a kártyából, amit fontosnak tartanak.

 

S bár az egésznek semmi komoly alapja nincs, mégis akad nagy városokban is ilyen kártyavetőnő. Rendesen asszonyok látogatják, azoknak vetik ki a jövendőt.

 

Párizsban néhány világhírű jósnő él, akinek neve az egész világot bejárja néha, ha valamely fontosabb jóslatuk bevált.

 

Magyarországon minden vidéknek van jósnője, kártyavetőnője, Budapesten minden utcában találunk belőle.

 

A jóslás babonája talán a legrégibb minden babona között. A régi népek, különösen a görögök életében nagyon fontos szerepet játszott. Hadvezérek, királyok fordultak a jósdákhoz. Ha válaszúton voltak, mindig a jósdák tanácsát kérték ki.

 

Jegyzet

 

Itt aztán hiába prédikálnak a bölcsek és felvilágosultak: kártyavetés nélkül nem képzelhető az élet Magyarországon. De vajon mit csinálnánk azzal a szótlan, álarcos idegen férfival szemben, amint a régi olasz álmoskönyvek sorsunkat rajzolják?

 

Kártyát mindenütt vetnek. Minden időben vetnek. Lefekvéskor, álmatlan éjszakán, felébredéskor. Van, aki saját kezűleg veti ki reggelenként, hogy milyen lesz napja. De a legtöbben mások, bölcs öregasszonyok szájából szeretik hallani a titokzatos szavakat, melyek némi világosságot mutatnak a ködben. Mintha mindent tudnának, mindenkit ismernének ezek a tudós asszonyságok, akik ódon budai házikóikban üldögélnek, vagy az országúton vadmadárlábukkal sietve inalnak egyik faluból a másikba. Mintha nagy tehertől szabadulnánk meg, midőn a pesti külvárosi alkonyatban elhagyjuk a kártyavetőnő házát. Hisz legféltettebb titkaink, sejtelmeink, senkinek be nem vallott érzelmeink jelentek meg előttünk a kártyák figuráiban, a kártyavetőnő hozzáfűzött szavaiban.

 

Jártunk kártyavetőnőhöz álöltözetben, inasunk ócska kabátjában, míg a kíséretünkben levő hölgyek rendszerint szegény iparosnőnek vagy cselédeknek látszottak. Eljártunk elővárosok szennyes utcáiba, düledező viskóiba, ahol egy sötét odúban sohasem látott vénasszony vetette kártyáira veres karikás tekintetét. Mentünk kék litánia utáni alkonyatokon, Szent Antal estéin (kedden), felhasználtuk a nagypénteki délutánokat, este eltakaró köpenyegét, az újholdat... Elmendegéltünk: midőn új szerelem beköszöntését ünnepeltük szívünkben, és elbaktattunk az öregasszonyhoz, midőn régi szerelem csalódása, bánata, sírása riasztgatott fel fekvőhelyünkről. Elmentünk eljegyzés előtt, kopogtattunk esküvőnk villiáján, lehunyt szemmel vártuk a kártyák szavait elválásunkkor. Jegyzőkönyvecskénkbe írtuk, ha új, eddig ismeretlen vetőasszonyról hallottunk - noteszeimben csaknem valamennyi külső józsefvárosi utca, óbudai sikátor, tabáni ház szerepel, ahol többnyire 7-es számjegy alatt lakott egy-egy csúf banya, akinek szavára ifjúságunkban kimeresztett szemmel figyeltünk. Láttunk megrendülni, elsápadni, megvonaglani fölényes, nagyvilági úrnőket a kíséretünkben, amint a kártya igazat kezdett mondani. Drágalátos hajadonok hagytak fel szigorú ellenkezésükkel, midőn a kártya a mi mondanivalóinkat megerősítette. Mentünk őszi kántorböjt ködében, midőn az óbudai házak boszorkányködbe burkolódznak, és bágyadtan pislog egy-egy gázláng, amely mellett kezünkkel kell számolni az elmaradozó kapukat, hogy el ne tévesszük a valódi házszámot. Találkát adtunk egy kőbányai téren, amely térből nyílott a mellékutca, ahol a jósnőt besötétedés után meg lehet találni. Bebódorogtunk az alvó Józsefvárosba, ahol istállószag van, petróleumlámpás ég a firhang mögött, és mint a kísértet, siklik a téli estében egy elkésett, szép leány. Ám a legszebben mégiscsak vidéken vetnek kártyát a téli délutánokon, a kályhatűz világossága mellett, a földre kuporodva, a nagy csendben a falióra tiktakolása hallatszik, a jósnő szavai rejtelmesen hangzanak, és az álmok, a vágyódások, remények szinte megelevenedve foglalnak helyet a szoba sötét sarkaiban, amíg a jósnő a kártyát keveri. Ezek a vidéki kártyavetések - kis tanyaházakban, ahonnan nem látni napokig senkit sem jönni a behavazott országúton, városkák sötétkék alkonyataiban, amikor az ablak alatt legfeljebb egy korcsmába menő öregember lépése hangzik a vastag hóban, a híd alatt már régen megállott a folyó, a hídon a Nepomuki álldogál, a fehér fejű, vén toronyban csilingelve üt az óra, felpirult arcú, a csodálkozástól lobogó hajfürtű fiatal nők hajolnak a kártyák felé, a vastag falak elrekesztik a valóságos, küzdelmes, bajos életet... egy futár nyargalt délután keresztül a piacon a határszél felé, aztán hetekig nem történik semmi - ezek a vidéki kártyavetések pótolják a színházat, a bált, az esküvőt... a soha el nem érhető, boldog életet... a nagyvilágot és a regényességet, amelyet mindnyájan a szívünk közepében hordunk. Mi volna a szegény nők élete, ha már kártyavetés sem volna?

 

*

 

BABONÁS NAPOK

 

PÉNTEK

 

Egy csomó napra fogták rá a tudatlanok, hogy babonás. Ezek között első helyen áll a péntek.

 

Vannak olyanok, akik a péntek szerencsétlenségét nagypéntektől számítják, amikor a világ Megváltója a keresztre feszíttetett.

 

Annyi azonban biztos - származzék a péntek babonája bárhonnan -, hogy a nép nagy respektussal viseltetik iránta.

 

Például a pénteken kezdett vagy végzett munkán nincs szerencse.

 

Aki pénteken nevet, vasárnap sír.

 

Pénteken éhgyomorra prüsszenteni, nagy veszedelem.

 

Pénteken útra kelni, kész szerencsétlenség.

 

Aki pénteken fekszik betegágyba, többé fel sem kel.

 

Pénteken sütött kenyér keletlen marad.

 

Aki pénteken fűt be először télen, annak leég a háza.

 

Ha az új esztendő péntekkel kezdődik, az év terméketlen lesz.

 

Jegyzet

 

Ne mondjátok, hogy nincsenek szerencsétlen napok! Bizony vannak napok, amikor úgy ébredünk, mintha száz esztendőt vénültünk volna. Ismeretlen fájások lepik meg tagjainkat, névtelen szomorúság költözik a szívünkbe, borúsnak látjuk életünk szemhatárát, és csüggedten hajtjuk bánatba fejünket. Ne mondjátok, hogy nincsenek szerencsétlen napok!

 

Vannak napok, amikor eszünkben van céltalanul elfecsérelt múltunk; hiábavaló küzdelmeink, csalódásaink, megbántásaink, elárultatásaink. Eszünkbe jutnak nők, akikért annyit szenvedtünk, mint a gályarab; eszünkbe jönnek boldogtalan évek, hogy csodálkozunk: életben maradtunk. Rossz barátok, csalfa nők, gonosz érzések, könnyelmű cselekedetek, örökös adósságok és méltatlanságok emlékei meglepnek, hogy hosszasan üldögélünk az ágyunk szélén, mielőtt mindennapi életünket megkezdhetnénk. Temetőket látunk, ahová mindenkit eltemetünk, akik kedvesek voltak. Érzelmeket látunk, amelyekre valaha egész sorsunkat feltettük. Keserűségek, fájdalmak, búk vergődnek fejünk körül, mint vándormadarak.

 

Az ilyen napokon azután nem sikerül semmi, amihez fogunk.

 

Úgy érezzük, hogy mindent elveszítettünk az élet kockajátékában. És most már a csüggedt magány, a meg nem értettség, az elhagyottság marad társunk. Soha többé nem lesz vidám napunk, többé nem kacaghatunk gondtalan kedvvel, az éjszaka egy gonosz pók osont szívünkre, és a hervadás pókfonalával behálózta. Betegséget, közeli halált mutat a borongós időjárás ablakunkból. Imádságaink ezentúl csak felnyögő fohászkodások. Hideg lesz minden, ami eddig meleg volt. Szerencsétlennek érezzük magunkat, anélkül hogy tudnánk az okát.

 

Kinyitjuk a kalendáriumot, és látjuk, péntek van; öreg gazdaasszonyunk nem ülteti el a kotlóstyúkot, mert tojásai megzápulnának, a ruhamosást beszünteti, mert a pénteken mosott ruhától kiütés támad testünkön, görbe szemmel fogadja a pénteki vendéget, mert az rosszban jár... Péntek! Az elmúlást, a céltalanságot, az örök emberi szomorúságot érezzük. A bástyasétányon megöregedett, fanyar barátokkal, gonosz indulatú nőkkel találkozunk. A korcsmában savanyú a bor, étvágyunk elszökik, hideg szél és havaseső fogad, mire bealkonyodik. És a tűz nem akar lángra lobbanni kályhánkban.

 

Nem volna csoda, ha ily napokon meglátogatna a végrehajtó.

 

*

 

SZENT GYÖRGY NAPJA

 

Ez is babonás nap, csak éppen ellentéte a pénteknek, mert még a kisgyermek is tudja, hogy a Szent György nap a legszerencsésebb nap az egész naptárban. A magyarázata ennek már valamivel természetesebb, mint a pénteknek. Szent György a tavaszt jelenti, a természet örök megújhodását.

 

S a természet ölén élő nép szereti a tavaszt. Tehát várja Szent György napját, és minden jóval ékesíti.

 

Például a Szent György napján fogott ürge bőréből készült pénzeszacskó soha ki nem ürül.

 

Szent György előtt fogott pillangó nagy szerencsét hoz.

 

Szent György napján szedi a kuruzsló a gyógyítószereit. A kőrisfa rügyét, a ruta hajtását, a kakukkfüvet, a kőrisbogarat, isten tehénkéjét és még temérdek egyebet, amit csak egy jófajta javasasszony tudna végig felsorolni.

 

Jegyzet

 

Ébredtél már vidáman - mintha egy elfojtott dal hallatszana a szíved dobogásában - mintha lemúltak volna rólad a tegnap emlékei - mintha kicserélték volna a szomorú érzéseidet?

 

Nézd meg a kalendáriumot. És azt látva: Szent György napja van, kezdődik a tavaszod.

 

A múltból csak a legdrágább, kincstartóban őrizgetett emlékeid látogatnak meg, mintha piros bársonyból varrott szívedet a kabátodon viselnéd. A napsugárból csak azt látod, hogy az lelkedből sugározik, a harangok csengésében régi esküvődnek a giling-galangját hallod, az útszéli fák tavaszi sétákról beszélnek, az ereszről lelógó jégcsap vidám, nagy szakállú vénembereket juttat eszedbe, a vének piros nevetésükkel most is élnek valahol, és a vörös bort a napsugáron át vizsgálják. Megadó tekintetű, engedelmes hangú nők jutnak eszedbe, akik valahol egy kis házikóban ifjan és boldogan élnek, és még mindig téged szeretnek, visszavárnak, reménykednek. Eddigi egész életed egy hős; egy szent és egy bölcs élete volt, nem tehetsz magadnak szemrehányást, hisz mindent elkövettél, hogy jól sikerüljön minden lépésed.

 

A sétatéren bizonyosan egy régen hallott, meleg hang, a szívbarátságnak örömteljes hangja üdvözöl. Nőkkel találkozol, akik csinosabbak és szívesebbek lettek, mióta utoljára láttad őket. A borbély tükréből egy egészséges, boldog arculat néz veled szemközt. A postás levelet ad át, amely kedves hírt tartalmaz. A híd alatt szerencsés halászok vetik hálójukat, amelyből tündökölve ugrándoznak a fénylő halak. A háztetők kéményéből úgy göndörödik a füst, mintha minden házban vőlegényt várnának, és a vőlegény te volnál. A boltosok kezüket dörzsölgetve üdvözölnek a boltjaikból, mintha te volnál az a vevő, akinek legszívesebben nyitnak hitelt. Az orvosod csodálkozva nézi, hogy régi betegséged mulandóban. Adósod nem bújik el az utcasaroknál, hanem felemelt fővel, fizetési szándékkal tart feléd. Gonosz hiteleződ mentegetődző szavaidra nagylelkű választ ad. A régi utálatos emberek szerényebbek, tiszteletteljesebbek lettek tegnap óta. Kellemesen rikolt a planétásember kakaduja. Olyan jó étvággyal ebédelsz, mint húszesztendős korodban. És a társaskörben vagy a korcsmában olyan viccet mondanak, amelyre könnyeid a nevetéstől kicsordulnak. Este hazamégy, lefekszel, és azt álmodod, örökké élsz, és az élet ezentúlra tartogatja főnyereményeit - drága meglepetéseit. "Üsse kő, ami elmúlt!" - mondod álmodban, és elhatározod, hogy új kalapot veszel.

 

Szent György napját mutatja a kalendárium, orvosság van a kígyó zsírjában, a gyíknak torkában, sok fecske és gólya mutatkozik előtted, mert éveid száma még temérdek, pénzed denevér szárnyába van takargatva, hogy sohase fogyjon el, és éjszaka kényelmesen kihallgathatod a boszorkányok beszélgetéséből, hogy melyek azok a jó füvek, amelyek az életet meghosszabbítják.

 

*

 

SZILVESZTER ÉS ÚJÉV

 

Egymás nyomában járnak még a babonában is, mind a kettő főleg a szerelmesek napja.

 

Ilyenkor ólmot olvasztanak, s ha Szilveszter éjjelén a megolvadt ólmot a vízbe öntik, az ott képződött ólomalak megmutatja, miféle mestersége lesz a jövendőbelinek.

 

Aki a kakast újév hajnalán meglesi, amikor elsőt kukorékol, arról várhatja a mátkát, amerre a kakas nézett.

 

Aki Szilveszter éjfelén megfordítja a párnát feje alatt, meglátja a jövendőbelijét álmában.

 

Akit újévkor megvernek, mindennap kikap, az egész esztendőben.

 

Aki pénzt ad ki újévkor, egész évben azt fogja csinálni.

 

Aki Szilveszter és újév közt éjfélkor születik, abból nagy úr lesz.

 

Jegyzet

 

Mikor édesebb a bor, a remény, a jövendő, ha nem azon az éjszakán, amely utoljára rekeszti be a megunt, megvénült esztendőt? Talán nem is kell hinni a babonákban, hogy ezen az éjszakán régi kedvünkre eszméljünk, új reményeinkkel megismerkedjünk, hiszen az emberi élet oly rövidre van szabva, hogy minden esztendő, amelyet hátunk mögött hagyhatunk: csak vigasztalás lehet, hogy már nem tart oly hosszant a tennivaló. Hagyjátok az embereket játszadozni ez éjszakákon, hagyjátok a betegeket új reményekre éledni, hagyjátok elhinni, hogy a múlt idő nyomtalanul múlik el felettünk. Csak a megszerelmesedéstől óvakodjatok ez éjszakán, mert ekkor nagy jelentősége van minden szerelemnek, egy esztendeig nyöghetjük hatalmát. De mily jó tudni, hogy az éjféli óraütést sokmillió ember várja ébren és jókedvűen, akinek kedve, öröme, reménysége azonos a miénkkel. Hagyjátok örvendezni a szegény embereket!

 

*

 

KARÁCSONY

 

A karácsony minden órájához más és más babona van kötve, éspedig keverve: jó meg rossz. Mintha e napon és éjen, amelyen a Megváltó született, minden jó angyal a földön járna elhinteni a sok áldást; s egyúttal minden ördög elszabadulna a láncáról, hogy ami átok van, azt az emberek fejére zúdítsa.

 

E napnak még az ételhulladéka is varázserővel bír. A híres karácsonyi morzsa, amely szintén egy csomó kuruzslóorvosság főalkatrésze.

 

Aki az éjféli misén a Luca-székre áll, meglátja a boszorkányt.

 

Aki karácsonykor egy almát vagy diót fölvesz a földről, fekélyes lesz tőle.

 

Az asztal alá rejtett szakajtóba a kis Jézus száll be, azért szénával kell a szakajtót megtölteni.

 

A szakajtó alá kukoricát tesznek, ettől kétakkorára hízik az aprójószág; a szénától meg a lábas jószág.

 

Aki karácsony estéjén diót eszik méz nélkül, annak kihull a foga.

 

Karácsony éjjelén legjobban fog az igézet.

 

Egy kivetett cérnagomolyagba lépni karácsony estéjén, kész Lázárbetegség.

 

Jegyzet

 

Nem sok hozzátoldanivalóm van a babonához. Mindnyájan ismerjük ennek a varázslatos éjnek különösségét. Éljünk bár kis falvakban, ahol az istállólámpások bizonytalan fénye mutatja az utat az éjféli miséhez - vagy nagy városok fénylő utcáin haladjunk a vidám kedvű nép között, karácsony éjszakáján mindnyájan érezzük, hogy egykor gyermekek és ártatlanok voltunk. Ennek a régi boldog ártatlanságnak a visszatérő fényessége mutatkozik az arcokon, a szemekben, a hangokban. Játék, amely valamennyiünket megtréfál. Játék, amelyet mindnyájan szívesen játszunk.

 

*

 

LUCA NAPJA

 

Ekkor kell kezdeni faragni a Luca-széket, és mindennap kell rajta faragni, hogy karácsony estéjére legyen kész. Ez az a kis szék, amelyre a templomban felállva, megismeri az ember a boszorkányt. Vagy meglátja a jövendőbelijét.

 

*

 

SZENT IVÁN NAPJA

 

Ezen a napon kell szedni Szent Iván bogarát és hajnalán a gyógyfüveket, amelyeknek nagyon jó hatásuk van. Ezen a napon szokás a Szent Iván tüzét átugrálni, hogy az ember ne haljon meg az évben.

 

*

 

PÁL FORDULÁSA

 

Ezen a napon fordul meg a medve a barlangjában.

 

*

 

ANDRÁS NAPJA

 

András nap éjjelén álmodják meg a lányok, hogy ki lesz a mátkájuk. Ha ezen az éjen valamelyik legény ingét párnájuk alá teszik, azt a legényt egészen magukhoz bolondítják.

 

*

 

NAGYSZOMBAT NAPJA

 

Ezen a napon a kolompszóval minden kígyót, békát el lehet kergetni a háztól.

 

*

 

VIRÁGVASÁRNAP

 

Virágvasárnap a szentelt barkának három szemét rágás nélkül kell lenyelni; aki megteszi, annak nem fáj soha a torka.

 

*

 

A KOLERA, PESTIS ÉS MÁS JÁRVÁNYOS BETEGSÉGEK BABONÁJA

 

Régebben, ha valamely vidéken pusztító, tömeges halálozással járó járvány ütötte fel a fejét, a nép rendesen rontást, átkot látott benne. Hitük szerint az ily bajokat a boszorkányok, rossz szellemek idézik, amelyek haragszanak erre a falura vagy vármegyére.

 

Egyik Temes megyei faluban a kolerajárvány idejében valaki azt tanácsolta, hogy a bajt csak úgy lehet megszüntetni, ha az egész falu eszik egy pár nap előtt kolerában meghalt és már eltemetett holttest szívéből. És a babonájában és félelmében eszeveszett nép evett is...

 

Egy másik faluban a boszorkányra fogták a bajt, és mivel az szintén elpusztult ugyan a járványban, hát a holttestének a fejét vágták le, így gondolván a járvány megszüntetését.

 

Különben a babona alakba formálja a kolerát és pestist. Kis, töpörödött vénembernek festik, aki faluról falura vándorol, s így terjeszti a kórt.

 

Egy öreg kocsis meztelen gyermeknek látta a kolerát, aki az út porában feküdt, és rimánkodott, hogy vegye fel a kocsijára. Az öreg azonban nem hallgatott rá, és elhajtott mellette. Később, mikor hátrafordult, ott látta ülni a kocsiban. Ijedtében keresztet vetett, és a Szűz Máriához fohászkodott, amit a gyerek hallva, hirtelen leugrott a kocsiból.

 

- Jó szerencséd, hogy imádkoztál - kiáltott a kocsis után -, mert én vagyok a kolera!

 

A falujába érve, a kocsis fűnek-fának elmesélte, hogy miként mentette meg a falut a kolerától. A jó falusiak hálából megvendégelték. A kocsis ezt látva, ezentúl mindig találkozott a kolerával, ha olyan faluban volt dolga, ahol még nem mondta el a mesét. Így ment ez jó ideig, míg egyszer egy falu korcsmájában egy olyan falubeli emberrel is találkozott, aki már hallotta a kolera meséjét. Persze az öreget jól megrakták, mert azt a legbabonásabbak is nehezen hitték el, hogy a kolera mindig csak az öreg kocsis kocsiján akar utazni. (A Babonák Könyvéből.)

 

*

 

ÁLLATBETEGSÉGEK

 

Ha a babonás gazda marhája poshadt víztől lépfenét, vértályogot kap, vagy egyéb bajban szenved, a gazda persze rögtön azt véli, hogy valami boszorkány babonázta el, vagy verte meg a szemével. Vagy ha a tehén tőgye kiapad, szalad a javasasszonyhoz, hogy füstölje ki a gonoszt a Riskából, ahelyett hogy az állatorvoshoz sietne.

 

*

 

AZ ASZÁLY

 

Sajnos, eléggé ismert csapás az országban, gyakori látogató, akit a mostoha természet túlságosan gyakran küld ránk. De a babonás ember ebben is csak a boszorkány munkáját véli látni. Őszerinte a boszorkány ereje kényszeríti a szárazságot vagy a túlságos esőt, hogy a gazdaembert megkárosítsa. A babonás tótok felé például száraz esztendőben tizenkét meztelen lányt fognak az eke elé, s úgy szántják végig a határt, hogy megnyissák az ég csatornáit.

 

A sárkányt is emlegetik a szárazságkor, mint aki minden vizet megivott. (A Babonák Könyvéből.)

 

*

 

BABONÁS SZÁMOK

 

Általában a babonás emberek a páratlan számokat tartják szerencséseknek, de különösebb babona csak a 13-as, 9-es, 7-es és a 3-as számhoz fűződik.

 

A 13-as szerencsétlen szám. A babonás ember a világért sem ül olyan asztalhoz, ahol már tizenketten ülnek. A szám babonája az utolsó vacsorától származik, ahol Jézus tizenharmadmagával ült az asztalnál, s pár nappal a vacsora után Jézust keresztre feszítették.

 

Egyébként a tizenhármas számhoz legalább ezerféle babona, éspedig kivétel nélkül rossz babona fűződik.

 

A 9-es számot a kuruzslók használják. Kilencféle fű, kilenc fa, kilenc termő rügye és még számtalan más esetben.

 

A 7-es szám a kincsásásnál fordul elő. A hetedik gyerek hetedik évében találja a földben a kincset.

 

A 3-as szám: három fiókördög. Hamupipőke három próbája, a tündér három teljesíthető kérdése, az ördög három kísértése s így tovább. És végül hármasokból van összetéve a Magyarországon található boszorkányok száma is: 33 333.

 

*

 

BABONÁS ÁLLATOK

 

A népbabona előtt a kuvik a halálmadár, a bagoly a tudós, a fecske és gólya szerencsét hoz a házra, de bántani nem szabad őket. A kígyó, ha a ház körül mutatkozik, veszedelem van készülőben. A fájóstorkúnak a gyík torkát kell megsimogatni, hogy megszűnjön a torokfájása. A macska tudvalevő, hogy a boszorkány fél keze. A kutya is kísért néha, fekete vagy fehér színben.

 

Jegyzet

 

Mikor falun laktam, álmatlan éjszakáimon gyakran hallgattam az éj csendes eseményeit a régi házban. A kémények körül sóhajtozó szél elballagott a tájról, mint nem szívesen látott vándorlegény. A hold másfelé is kíváncsiskodott, nem csupán ablakomon. Ekkor megszólalt a nagy csendességben, valamely régi bútorban a szú (a betűző szú, mint tudományos nyelven nevezik), és hangjával reggelig elmulattatott. A szúnak a hangjában némelyek a halált vélik hallani, amely halál ott lakik minden házban, és egyre méregeti a ház lakói életét. Fáradhatatlanul dolgozik, mint a homokóra. Percegése, pattogása, korcogása egy-egy életnek a megszabott útja. Ha a szú a szék lábához ér, akkor meghal János bácsi vagy Mari néni. Tudniillik napközben János bácsi üldögélt a karosszékben. Míg én a szú percegésében az álomtalan éjszakákon mindig az ősök ittmaradott lelkét hallottam. Az öregemberek, akik annyi esztendeig húzódtak meg a bolthajtások alatt, nem mehettek el innen nyomtalanul. Ittfelejtettek valamit tevékeny lényükből, amit nem vihettek magukkal a temetői csöndességbe. Ami tovább él, mint egy befejezetlen, sajgó fájdalom; tovább él, mint egy elmúlhatatlan, nagy szerelem; tovább ád életjelt, mint egy nagy életerő, amellyel véglegesen a halál sem bír el. Az ősök kopogtak a kis szú percegésében, ők élték tovább kiéletlenül maradt, befejezetlen életüket a bútorokban, amelyek egykor körülvették őket. Szinte hallottam hogy néha emberi hangon szólalt meg a szú csendes éjjeleken, egy öregember mondogatta el, ami bennerekedt... Sajnos, sohasem tudtam megérteni, amit a halott mondana. Az ő túlvilági nyelvüket a koporsófedélben és a régi bútorokban rejtező hangok nem árulják el a földieknek. Csak dolgozott a szú, ez a másvilági, ittfelejtett energia... amíg egy napon végleg elhallgatott. Az eltemetett ős kiélte a reá szabott életet, amelyet valamely körülmény folytán itt a földön nem fejezhetett be a bizonyos időben.

 

De volt más hangja is a falusi éjnek. A kutya, amely álmában vakkantott az udvaron, bizonyosan megálmodta, hogy rövid idő múlva kiássák a vermet. Disznó röfögött, nyomában kilenc malaccal. Ló nyargalt fejetlenül. Bika kormosan morgott, lefelé hajló szarvaival. Macska mosdott a háztetőn, mintha bálba, vigalomba készülődne. Kígyó mászott ki a régi falból, és veszedelmet jelentett. Béka ugrott lappangva, és kereste az alvót, akinek nyitva maradt a szája. Surranó gyík jelentette, hogy a torokfájás meggyógyul. Kutyahal (vízibornyú) várta a sötét vederben, hogy szomjas ember megigya az éjszaka látatlanságában. Tyúk kukorékolt az eperfán, teknősbéka vitte ormótlan testét a szívtelen gazdasszony ágya alá. Ám az éjnek e látományai másoknak is megmutatkoztak. Az ősapám hangját ellenben csupán én hallottam a szú percegésében, és hallom néha még most is, mintha az öreg nem tudna elkészülni ittfelejtett életével.

 

*

 

BABONÁS FÜVEK

 

Babonás ereje van a csodafűnek. A kuruzslók féregelhajtásra használják. A négylevelű lóhere szerencsét hoz. Az ártatlanul kivégzettek sírján liliom nő.

 

Jegyzet

 

A zárnyitó-fű (vasfű): ott él a mesék, fonók, öregasszonyok elbeszéléseiben és talán még napjainkban is. Ezt a füvet a tenyér bőre alá kellett operálni, a behegedt seb alatt a vasfű: felnyitott minden zárat, amelyhez a tenyér hozzáért. Sobri Jóskának, Rózsa Sándornak, Milfainak volt a tenyerében ilyen fű. Igaz, hogy sok zárat is kinyitottak e nevezetes emberek. A mai rablók álkulccsal dolgoznak. Mi már csak négylevelű lóherét hordunk a tárcánkban, a fehérnépeink kutyatejjel mossák az arcukat, amely éppen úgy fehérít, mint a napsugaras, tavaszi eső. Az ökörfarkkórót nemigen suhogtatják már alkonyattal, hogy megcsapják vele a boszorkányt. Szegényedünk; kevesebb a babonánk.

 

*

 

BABONÁS KÖVEK

 

A karbunkulus a babona szerint az a csudakő, mely a sötét pincében is nappali világosságot áraszt. A gránát egészséget hoz az emberre, az opál hamisságot. A piros korall (nyakon) szerelem, egészség, jókedv.

 

Elsápadt korall: betegség. - A gyémántot kígyók fújják és őrzik. Szerencsés kő.

 

Jegyzet

 

Mindnyájan hallottunk gyűrűkről, amelyek a távollevőkről jelt adnak. A nagyon megfeszülő karikagyűrű a távollevő hitestárs szorongatott helyzetét mutatja. A kő, amely fényét változtatja a gyűrűben: a távollevő szerelmes változékonyságát jelzi. Az elvesztett kő a gyűrűből: elveszített szerelem és szerencse. A nyaklánc, amely alvás közben megszorul torkunkon: közelgő fájdalom. A nők minden apróságnak, emléknek, ékszernek ezerféle tulajdonságát (jót és rosszat vegyesen) tudják. Vannak karkötők, amelyek bizonyosan visszahozzák a hűtlen szerelmest. A megfordult gyűrű változást mutat. Eltörött ékszer mindig szomorúságot hoz. Ékszerek, amelyeket bizonyos alkalomkor viseltünk: szerencsét hoznak. Tudunk amulettekről, amelyeket férfiak és nők gyermekkoruk óta viselnek, amelyek megóvnak a szerencsétlenségtől. És ugyan ki ne tulajdonítana bűvészerőt a gyűrűnek, láncnak, ékszernek, amit a halott édesanyádtól kapott?

 

Ha nem hinnénk az ékszerek emlékeztető, hatalmas erejében: ugyancsak felkopna az aranyművesek álla.

 

Külön babonája van minden kőnek. De ezt már csak az asszonyok tudják pontosan. Akik megfelelhetnének arra a kérdésre is, hogy testükön viselt igazgyöngyeik miért sápadtak havonta, bizonyos napokon, amikor a hold érinti a tengerek apályát és dagályát.

 

*

 

ÜSTÖKÖS CSILLAG

 

A babona azt tartja, hogy csak olyankor jelenik meg, amikor a földet valamely nagy veszedelem fenyegeti. Háborút, döghalált jósolnak belőle a babonások. Sőt világvégét, világítéletét jelenti a félénkek, az egész tudatlanok előtt. Különben a babonások sokat foglalkoznak a csillagokkal, égitestekkel, jóslatokat olvasnak ki belőlük. Ha nyári éjszakán csillaghullás van, ami elég gyakran előfordul, annyi ember hal meg abban az évben.

 

A csillagok közül jó: a göncölszekér, a fiastyúk, a három kaszás, a pásztorcsillag. Ők a magyar nép csillagai. - És ugyan ki nem emlékszik a Halley-üstökösre, amely a világháborút megelőzte?

 

*

 

APRÓ BABONÁK

 

Bal lábbal kelni az ágyból, jó fogfájás ellen.

 

Ha jobb szem viszket, bánat; a bal örömet jelent.

 

Ha viszket a háta az embernek, verést kap; ugyanazt jelenti a nőknek, ha leoldódik az alsószoknyájuk.

 

Ha kiömlik a paprika, veszekedés lesz.

 

Ha kés vagy olló estében megáll a padlóban, váratlan vendég jön.

 

Gyerekes háznál le kell ülni a vendégnek, mert elviszi az álmot.

 

Ha a kisgyermeket valaki szemmel megveri, tüzes szenet kell egy pohár vízbe tenni.

 

Ha a pók este leereszkedik valakire, az szerencsét jelent.

 

Aki halva látja magát, az mátka lesz.

 

Terhes asszony ne nézzen be halottasház ablakán, mert néma lesz a gyerek.

 

Ha esik az eső, és süt a nap, veri az ördög a feleségét.

 

Nem jó a tehenet vajúdásában nézni, mert elapad a teje.

 

Az orvosságot nem szabad megköszönni, mert nem használ. Pappal találkozni szerencsétlenség, kéményseprővel szerencse.

 

Vadásznak, halásznak és kártyásnak nem szabad szerencsét kívánni, mert az ellenkezője teljesül.

 

Jegyzet

 

Körülbelül végére értem annak az anyagnak, amely a köznapi babonák könyvéből való.

 

A felsorolt babonák ártatlan játékok azokhoz a nagy babonaságokhoz mérten, amelyeket minden ember hordoz a legbensejében. Amelyek olyan titokzatosak, hogy róluk soha hangos szóval nem nyilatkozhatunk. A szerelem titkos szertartásait, babonáit, rejtelmeit például nem ölelhette fel ez a könyv, amely az ártatlan emberek szórakozására készült. Pedig vannak csodák, rejtelmek az emberek életében, amelyeket mindennapi józan ésszel nem lehet megmagyarázni. A bűnös szerelemnek oly tartozékai vannak, amelyek legfeljebb az idegorvosok fülének valók. Vannak babonáik a tolvajoknak, a gyilkosoknak, a rablóknak, az országutak bujdosóinak, a betörőknek, a vándorcigányoknak, amelyekről mit sem írhatunk e lapokon. Vannak babonák, amelyek sohasem jutnak a négy falon túl, egyes emberek, emberpárok babonái, amelyekről sohasem beszélnek. Kötéltáncosok, színészek, kardnyelők, vándorlók mind más- és másfajta babonát őrizgetnek szerencséjük megóvására. Babonásak még a hamisjátékosok is, holott értenek a szerencse megjavításához.

 

Nem lehet a babonát kézlegyintéssel elintézni, nem lehet megvetni. Emberek foglalkoznak vele, tehát emberi. S a legtöbb babonának oly mélységes jelentősége van, hogy szinte az emberi természet gyökereinél kell keresni a magvát.

 

Kevés volna Magyarország papirosa, ha a szerelmi babonákat kezdenénk felsorolni.